Peking felett az ég

Tény: Kínában nincs karácsony.

Boldog Karácsonyt! 圣诞节快乐!

Valóság:

Kínában valóban nincs olyan értelemben karácsony, mint mondjuk Európában, vagy Magyarországon. Ettől függetlenül, mint mindenhol, az európai hagyományok és kulturális nyomás itt is meglátszik. A karácsony marketing-élménye teljesen belengi a kínai fővárost is. Minden utcasarkon karácsonyfa áll, a boltokban az eladók télapó sipkában rohangálnak, a kirakatok tele vannak fújva műhóval és "Merry Christmas" feliratokkal.
Minden boltban karácsonyi zene szól, látszólag minden a karácsonyról szól, akárcsak otthon. A színfalak mögött azonban semmi nincs. A családok nem állítanak karácsonyfát, nincs ajándékozás sem, és természetesen a december 24. - 25. pont ugyanolyan hétfő és kedd, mint mindegyik más.

Múlt héten Gömbi szülinapján. A csocsó asztal mellett befigyel a karácsonyfa.

Ezt is érdemes azért tovább finomítani, vannak ugyanis hagyományok, amik a karácsonyhoz kötődnek. Azt, hogy ilyenkor a példamutató nyugatiak egy hatalmasat szoktak vacsorázni az idáig is elhallatszott, így a nagy evések ilyenkor gyakoriak. Karácsonykor randizni nagyon romantikus dolognak számít, és a családok egy vacsora erejéig megemlékeznek a nyugatiak ünnepéről.

A hazaküldött ajándékok becsomagolva. Meglepően gyorsan célba értek. December 11-én lettek feladva, és 18-án már meg is jöttek. 

Sőt, még valamilyen kis szokások is alakulnak. Ilyen például a szenteste környékén történő alma ajándékozás. Ilyenkor egy almát nagyon szép dobozba raknak, illetve nagyon szépen feldíszítve becsomagolják és ezt adják egymásnak. Kínában a csomagolás amúgy is nagyon fontos, szerves része az ajándékozásnak, szinte többet jelent, mint maga az ajándék. És hogy miért pont almát? Mert az alma (苹果 - pingguo) első jele és a Szenteste (平安夜 - pinganye) első jelét ugyanúgy kell kiejteni, pont ugyanolyan hangsúllyal. Kínában az ilyen homonimák, vagy a hasonló kiejtés rendkívül fontos jelentéssel bír. (Azok a telefonszámok, amikben szerepel a 4-es például általában olcsóbbak, mert a 4-es kínai kiejtése (四 - si) és a halál kiejtése (死 - si) ugyanaz.)

A magyar barátaim kis almái várják az estét, hogy célba érjenek.

Így a kínaiak a karácsonyhoz furcsán viszonyulnak. Van is és nincs is. Ma ugyanúgy volt tanítás az egyetemen, holnap is lesz, sőt, itt már vizsgák is vannak ma és holnap is. Épp ma 4-től 6-ig van 经理人汉语 vizsga (menedzser kínai nyelv), s az az igazság, hogy igazuk is van. Amikor a 口语 (beszélt kínai nyelv) tanárunknak ezt szóba hoztuk, ő azzal válaszolt, hogy Magyarországon sincs holdújévkor szünet a kínaiaknak. És lássuk be igaza van.

Karácsonyfa egy pláza előtt.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Ez a kép is Gömbi szülinapon készült. Boldog Karácsonyt!

Ma órák után Endre, Ilona, a norvég lektor és én elindultunk a teapiacra. Már kedden meg lett beszélve hogy ez lesz a most péntek délutáni program.

A teapiac már eleve nagyon furcsa hely volt. Képzeljünk el egy hosszú utcát, amiben ugyanúgy sorakoznak a nagy bevásárló központok, mint mindenhol a városban. Itt persze bevásárló központ alatt nem valami plázát kell érteni, inkább olyat helyeket, mint a Skála volt Budán, vagy a Blahán, csak a különbség, hogy a nagy épületben rengeteg kis bolt, stand van, nem pedig egy nagy.

Akinek nem jutott a falnál bolt, azok ilyen kis standon árulnak. Itt épp az Isteni harmónia teakereskedés (神怡茶业) standja látható. Amíg a szem ellát, mindenki teát árul.

Már le volt zsírozva a hely, hogy hova megyünk, mivel Ilona már járt itt, és Endrének volt itt ismerőse. Be is mentünk az egyik boltba, ahol rögtön hellyel is kínáltak, és igazi teaceremónia során kóstoltunk három-négyféle teát. Itt egyszerűen nem mertem fényképezni. Gyönyörű kőlapon öblögette le a teaboltos a csészéket az adott tea első leöntésével, figyelve a tealevelekre. Kínában ugyanis a teázás teljesen ugyanolyan, mint nyugaton a borozás vagy Dél Amerikában a szivarozás. Nem az a reggeli ital, amit gyorsan magunkba döntünk munkába indulás előtt, hanem hosszú procedúra, igazi szertartásos valami. Ez az egyike annak a kevés tradíciónak, amit a kínaiak ma is megtartottak.

Egy kisadag tealevelet egy ceremóniás csészébe tesznek, azt leforrázzák 80-90 fokos vízzel. Itt néhány percet áll, majd egy soha nem látott sűrű szűrőn átszűrik a főzetet. Ezt az első főzetet, mint írtam nem isszák meg, hanem helyette a csészéket leöblítik vele, a teaistent leöntik (ezek kis kerámia figurák, amik szintén a teás asztalkán kapnak helyet, valamilyen erényt, istenséget jelenítenek meg), illetve átmossák a teaasztalt vele. Mint a teás bácsitól megtudtam, ha sokszor leönti teával az istenkét, akkor a színük megváltozik, és egyre simábbá válnak. Mondjuk eléggé morcos arcú malacok voltak itt a teaistenkék, szóval nem ártott nekik egy kis tea.

A második főzetet már felszolgálják, így tesznek a harmadik, negyedik, ötödik lefőzéssel is. A forró vízzel mindig ugyanazt a levelet forrázzák tovább, minden leöntéssel három - négy nagyon pici csészényi teát nyernek. Minden leforrázás után változik a tea íze, színe, jellege, és így jön ki lassan az ereje is.

Boltok hosszú sora.

Szegény teát néha megsajnálom. A tea ugyanis egy evolúciós előnyt látott abban, hogy leveleibe keserű ízanyagokat juttatott. A nem keserű leveleket az állatok gyakran lelegelték, így a tea egyfajta védekezésként egyre erősebb keserű ízzel űzte el az éhes állatokat. Az eredmény elég felemás lett: Az állatok ugyan nem is legelik le a friss leveleket, de aztán jött az ember, aki ebben a keserű ízben találta meg az egyik legnagyobb élvezetét, és mára a tea művészeti ággá nőtte ki magát.

Kis kannák a kirakatban. Balra a kerek dolgok is teák. A legrégebbi, legértékesebb szárított teákat ilyen alakban tartják.

A boltban, ahol voltunk összesen négyféle teát próbáltunk ki, két zöldteát, egy 月光白茶-t (Holdfény fehér teát), és egy jázminteát. Mindegyik levele teljesen más, íze meg aztán főleg. Ilona nagyon lázban volt, végtelenül elemében volt, kipirult arccal beszélgetett és kérdezgetett, és én is nagyon jól éreztem magam. A végén már ezer nyelven beszéltünk. Ugyanis a norvég lektor egy szót sem tud kínaiul, így vele angolul, Ilonával magyarul, Endrével kínaiul és magyarul beszéltünk. Ilona Endrével viszont csak magyarul beszélt, mivel az ő kínai nyelvtudása sem terjed túl 100 jel ismeretén. Endre tud ugyan angolul, de nagyon fél megszólalni, így ha a norvég lányhoz beszélt, akkor főleg nekünk mondta el magyarul, és azt tolmácsoltuk tovább angolul a lánynak.

Kezdetben nem is sejtettem, hogy mennyi hasonlóságot fogok találni a nyugati borkultúra és az itteni teakultúra között.  Kiderült, hogy ugyanúgy vannak évjáratok a teáknál is, így például az egyik provinciában termett 2008-as jázmintea különlegesen jó hírnévnek örvend. Minden teafajtához más csészét ajánlanak: vannak külön csészék, amiket csak a tea szaglására használnak, de nem isznak belőlük. Megtanultam, hogy a teázásnak most is hatalmas irodalma van, és legalább 10 - 15-féle tankönyvcsalád segíti a kínaiakat a tea művészetének (茶艺) elsajátításában.

A tealevelek alakja, színe, formája, szárítási módszerei mind-mind sajátos jelleggel bírnak. Külön jel van a kínaiban a fiatal tealevélre, és akár csak a boroknál nyugaton, minél öregebb egy tea, annál értékesebb. Sőt, az igazán értékes teát rendszeresen át is válogatják, méghozzá kézze, hogy csakis a legjobb minőségű levelek jussanak el a csészébe. Ebben rögtön édesapám jutott eszembe, aki szintén a finomabb, kézzel gyártott szivarokra esküszik, amiket a kubai nők a combjukon sodortak.

Kedves kínaiak épp kézzel válogatják a teát. Nagyon barátságosak voltak, így megengedték, hogy fényképezzem őket, sőt, a főnökasszony még be is állt a képhez :)

Természetesen teáskészletben, csészékben, eszközökben itt aztán minden van. Csodásabbnál csodásabb csészék, kannák, utazó szettek vannak. Az egész teázás vége az lett, hogy én is belelkesedve vettem egy fél 斤 jázmin teát, és szintén fél 斤 月光白茶, Holdfény fehér teát. 1 斤 (jin) az 500 grammot, tehát fél kilót jelent. Kínában ez a legkedveltebb mértékegység. Sőt, annyira jól összebarátkoztunk a teázósékkal, és annyira dicsérték a kínaimat, hogy kaptunk még egy marék csomagolt nyers teát. Nagyon kis kedvesek voltak!

Endrének aztán el kellett mennie, mi viszont még maradtunk, így viszont én lettem az, aki tud kínaiul, és így persze én beszéltem mindenkivel, amit nagyon - nagyon élveztem. A hely is sokat segített: mindenki kedves, és nem olyan erőszakos, mint általában a kínaiak, ha eladásról van szó. Mindent meg lehet szagolni, nézni, mindent azonnal mutatnak. A másik legjobb pedig az volt, hogy csak kínaiak jártak ide. Nem voltak nyugatiak, európaiak. Valahogy még a legjobb útikönyvekből is kimaradt a hely, amit azért nem sajnálok, mert akkor tuti minden háromszor annyiba kerülne, plusz minden tele lenne hamisítványokkal. Nagyon jól látszik, hogy amit itt vásárol az ember az szakértő kezekből kerül ki, és az itteni kínaiak nagyon értenek a teához.

Ugyanezeket a teákat, csészéket a selyempiacon, vagy ismertebb, külföldiek által előszeretettel látogatott piacon sokkal drágábban lehet megkapni. Ilyen például az általam is vett 月光白茶, ami itt 150 元 / 斤 volt (olyan 11 000 forint / kiló), ugyanez a teát a selyempiacon 800 元/斤-ért (57 000 Ft / kg) veszik a külföldiek. Már ha ezt kapják a név alatt. És persze nincs kóstolás, ceremónia, hanem kapnak egy zacskót és ennyi.

Kicsit elmosódott kép a teapiac egyik kapujáról.

Kínában a tea drága. Sokan kérdezték már, hogy miért, hát Kína nem a tea hazája? De, az. De ahogy Magyarországon is drága a libamáj, pedig a világ egyik legnagyobb libamáj exportőrei vagyunk, így Kínában is drága a jó tea. A jó tea itt talán még nagyobb kincs, mint nyugaton. Kifelé jövet már nagyon nehezen álltam meg, hogy ne vegyek egy teás szettet magamnak, főleg, hogy az egyik eladóval jól összebarátkoztunk, és 38 元`-ért akart adni egy négy csészés szettet, ami nagyon - nagyon alacsony ár volt, de már nem akartam többet költeni. Olyan kedves volt amúgy, mert amikor az egyik nagyon szép utazótáskás teakészlet iránt érdeklődtem, akkor mondta, hogy 70 元 az ára, de a kezével folyamatosan lefelé mutatott, kifejezve, hogy nyugodtan alkudozzak, most itt aztán lehet és mondjak inkább én árat. Sajnos tényleg nem akartam megvenni, így nem lett alkudozás a végén, pedig már kezdek belejönni.

Itthon amúgy Erna meg is egyezte, hogy úgyis fogok venni egy készletet, és ő is vett anno egyet magának, mert már nem bírta megállni. Szóval januárban tuti fogok venni én is. Hogy mi lesz a teákkal amiket vettem? Persze jórészét saját magam fogom meginni, de a javát ajándékba szánom. Hisz mit hozzon az ember Kínából, ha nem teát?

Szerencsére a tea jövője úgy látszik biztosítva van az országban. A teák iránt és a teák köré felépült ceremóniák iránt egyre több fiatal érdeklődik, már nagyon sok helyen van külön kis teás asztal elkülönítve, és kezd divatba jönni újra a teázás. Ez pedig tovább biztosítja, hogy ez a tradíció ne tudjon olyan könnyen kikopni, mint sok mással történt.

Múlthét egyértelműen a vizsgák hete volt. Kínában a jó szokás szerint – mint már írtam róla – félévente 4 vizsga van. És most jött el a 期中考试 (qizhong kaoshi) avagy a szemeszter-közepi vizsgák ideje. Ez azt jelenti, hogy mind a 2 kötelező tárgyból (汉语, 口语) mind pedig a szabadon választott tárgyakból (részemről ez a 发音课 – fayinke – kínai kiejtés óra) levizsgáztatják a lelkes hallgatókat. Természetesen erre azért szünetet nem adnak ki, hanem az órákon kívüli időpontban kell vizsgázni. A tanítás a szokott rendben megy, csak még mellette van egy-két vizsga is. Bár szintén írtam, de itt a vizsgák szorosan egymásra épülnek. Hiába írtunk már egy kis vizsgát az első 3 leckéből, most azt is kell tudni.

Bár az anyag nem hasonlítható össze egy komolyabb egyetemi vizsgával, már csak azért is, mert itt nagyon komolyan megkövetelik az óráról órára készülést, de azért a hetem csak elment azzal, hogy felkészüljek rendesen. Már csak azért is, mert annyira nem voltak egyszerűek.

Kirándul az osztály a Houhai Parkba. Itt épp a koreai spanokkal lógok.

Csütörtökön délután volt a 汉语 vizsga. 2 órás, 6 oldal. Tényleg az első leckétől az utolsóig mindent megkérdeztek benne. Volt jelfelismerés, jelrajzolás, szerkezetalkotás, számlálószavak, hibás mondatok kijavítása, karikázós nyelvtani teszt, szövegértés, és min. 150. jeles fogalmazásírás is. Szerencsére mivel ez mégis nyelvtan volt, így csak írásbeli rész volt.

Pont sikerült megfáznom a hét elején. Valószínűleg a kiszámíthatatlan pekingi időjárás, és az annál még kiszámíthatatlanabb kínai fűtés miatt (egyszer fűtenek, másszor nem. Most kb. 100 fokon megy a radiátor, félek is hogy felgyullad a lepedőm, de van, amikor úgy döntenek, hogy mégsem kell fűtés. Kínai logika. Igazi oximoron. ) Így megfázva, fájó fejjel, kicsit nehezebben ment a koncentrálás. Nem baj.

Persze lehet, hogy nem kéne hidegben churrost (古事果)-t, enni. Amúgy mellettem Malianna, a lengyel osztálytársam látható.

Annyira nem sikerült jól. Sőt, kifejezetten rossznak éreztem, plusz egész nap nagyon nyomott voltam, szóval elmentem a cukrászdába, és vettem két sütit. Egyet búfelejtőnek, egyet pedig holnap reggelire.

Kellett az energia, már csak azért is, mert másnap máris 口语 vizsga volt. Mivel ez beszélt kínai nyelv, ezért itt egyenként kell a tanárnő elé járulni, és ott három feladatot megoldani.

Van egy hangos olvasás feladat, majd jön nyolc kérdés, amire egy lapon lévő tanult nyelvtani szerkezeteket használva kell felelni, a 3. feladat pedig szabad beszéd. Mármint annyira szabad, hogy kap az ember egy témát, és egy listában szereplő nyelvtanok közül hetet, valamint a félévben tanult új szavak közül minimum ötöt kell használni az értékelhető felelethez. A nehezítés az időkeret: mindennek 10 percbe bele kell férnie, mert ha nem, akkor kifutottál az időből, és már jön is a másik vizsgázó.

Pozitívumok a héten: A menzán kapható 奶茶 (naicha - tejes tea, ami Kínában nagyon-nagyon népszerű ital) kifejezetten finom. De csak a vaniliás. Persze szójatejből, és nem a tehénéből készül. Tehén nem nagyon van. Meg nem 6 元.

Ez is vicces vizsga volt, már csak azért, mert az egész osztály nagyon beparázott előtte. Egész este mentek a 微信-en a rémült üzik (A 微信 (weixin) egy kínai mobilra telepíthető csetprogram, ahol az osztály tartja egymással a kapcsolatot. Itt osztjuk meg, hogy mi volt a lecke, itt szervezünk szinte mindent, és így tudjuk a legkönnyebben elérni egymást.)

Nem is értettem, hogy mitől paráznak: A többség csak egy félévig van itt, tehát ha meg is bukik, akkor sem látják soha többet 2 hónap múlva. Tényleg értelmetlen ezen izgulni. Főleg az ilyeneket írni, hogy „现在放弃” („Most adom fel”), meg ilyenek teljesen feleslegesek.

Esténként néha ilyen gyümölcstálakkal jutalmazom magam. Friss ananász, sárkány gyümölcs, mangó, pomeló, narancs, mandarin, alma, kínai körte, kivi, és valami furcsa lila izé. Fincsi volt. 

Persze pénteken már én is nagyon izgultam. Mikor bementem már azt se tudtam, hogy mi történik. Az a baj, hogy itt a tanárnő arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Nagyon ragaszkodnak a szabályokhoz, így meg nem mondanák, hogy most amit olvastam, vagy amit mondtam, az helyes, vagy nem. Csak néz rám, megkérdezi, amit meg kell, meghallgatja a választ és megyünk tovább. Szóval sejtelmem sincs, hogy amit mondtam az jó, vagy nem. Így persze a végeredményt sem sejtem. Használtam a szerkezeteket, nagyjából tudtam, hogy mi történik körülöttem, de igenis volt pár kérdés, amibe csak sikerült ismeretlen szót belerakni, és fogalmam sincs, hogy miről szólt a kérdés. Igyekeztem válaszolni rá, persze, lehet, hogy épp semmi értelme nem volt a válaszomnak. A végén is csak annyi hangzott el, hogy 谢谢亚夫，周末快乐。 („köszönöm Ádám, kellemes hétvégét!)

A pénteki vizsga így eléggé furán sikerült.

Nem baj, megünnepeltem. Vettem egy csodatolltartót magamnak (ajándék, hogy túléltem a nehéz vizsgákat), Ernával vettünk csomó kacatot, ettünk sütit. (Most mangó mousse-t, ami tényleg mangóból készült, és nagyon finom volt) Sőt, este még Endrével is összefutottam, akitől kaptam kínai filozófusok műveit (老子- Lao-ce，庄子 Zhuan-zi，列子 Lie-zi) sőt, még este meghívott vacsizni, ugyanis lassan félig beállok lektornak a tanszékre. Minden héten most már én javítom ki a magyar szakon Endre kiosztmányait, és általában, ha van valami kérdés, akkor abban én segítek.

Ez a könyvtartó is nagy újítás. Így már kulturált körülmények között tudom tartani a könyveim, illetve csomó helyet nyertem, az amúgy igen kicsi asztalomon. Balról jobbra sorakoznak: egy pohár 奶茶 (szójatejes tea), Kínai egynyelvű 成语 (chengyu) szótár általános iskolásoknak (így is necces nyelvezete van, de ezt még megértem, és igen hasznos), kínai képregény, könnyű fordítási gyakorlásnak, 口语 tankönyv, 汉语 tankönyv, 小王子 - Kis herceg és egyéb történetek, komolyabb kínai fordításra vágyó perceimre, A magyar Büntetőtörvénykönyv kínai kiadása (csak hogy ne szakadjak el a jogtól - Endre ajándéka nekem), Graded Chinese Reader - kínai olvasókönyv, gyakorlásra, Peking útikönyv (egyike a soknak) és a kép.

Amúgy nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. Rendszeresen szenvedek egy-egy nehezebb magyar szerkezet kijavításával, vagy elmagyarázásával, de ezek ellenére nagyon meg vagyok lepődve, hogy mennyire gyönyörűen beszélnek a tanárok magyarul, és Endre magyarja is mennyire jó. Sőt, az is szembetűnő, hogy az igekötők a legnagyobb ellenség, de ezt meg tudom érteni. Nehéz néha magyarázatot találni az egyes igekötőkre, plusz nagyon sokszor használjuk őket.

Ezt a képet direkt apának lőttem. Az itt látható papírtörlő márkája 猫王 (maowang), ami Macskakirályt jelent. Így Leo Leonardovics nagyszerű regénye mellett Kínában a macskakirály egy papírtörlőt, illetve Elvis Presley becenevét is jelenti. Azt már végképp nem értem, hogy Elvisnek miért Macskakirály a kínai beceneve. Már meg sem lepődöm.

Az este folyamán Endre a segítségemért így még vacsizni is meghívott, méghozzá egy nagyon kis rendes étterembe. Pekingben először ettem igazi pekingi kacsát, ami nagyon-nagyon finom volt. Az este így jó hosszúra nyúlt, de egy percig nem bántam. Megérdemelt pihenés ez egy hét után.

Ez már egy koránt sem jól sikerült vacsora képe. Azért néha sikerül beleválogatni időnként egy-egy rossz kajába is. Ez például nagyon csontos volt és nagyon hínár ízű.

A hétvége ennél sokkal lazább volt. Bár elhatároztam, hogy nekem micsoda nagy terveim vannak, nem vitt rá a lélek, hogy bármit is csináljak. Így a szombat szinte teljesen a döglésé lett. Vasárnap már azért aktívabb napom volt, és sikeresen összeszedtem magam. Megírtam végre az összes képeslapot (már csak a postáig kell elvinni őket, de nagyon hideg van), Gömbivel végre ki is takarítottunk. Eszméletlen kosz volt már a szobában, de mi leszámoltunk vele. Most minden csillog - már ami 4 négyzetméteren csilloghat.  Sőt, pénteken még illatosítót is vettem a szobába, így most kellemes citrom illat van, akár egy jobb wc-ben. Még mindig jobb, mint a nyomott elhasznált pekingi levegő.

Az este elmentünk pizzázni, mert már nagyon kívántunk valami jót enni. Ettünk is négyen egy óriás pizzát, félig 4 sajtosat, félig sonkás-olivabogyósat. Ugyanis Chalar barátunk is velünk volt, ő meg muszlim lévén nem ehet ugye disznóhúst. Bár múlt héten szegényem evett egy szalonnás szendvicset, amiről csak másnap tudta meg, hogy bacon volt benne, így egy hétig lelkiismeret-furdalással küzdött szegény. Gömbi szerint „Chalar barátunk szerencsésen a Pokolra küldte magát” ezzel. Nekik ez nagyon komoly lelki kérdés: mikor múltkor Alit megkínálták Sarah-ék az olasz főztjükből, és csak a tányér felénél szóltak, hogy van benne disznóhús, akkor Ali azonnal a mosdóba ment, és addig hánytatta magát, amíg minden ki nem jött. Meglepően tartják a szabályokat a törökök. Mondjuk Kínában sok muszlim étterem is van, így választani is lehet bőven.

A hatalmas pizza. Mögötte Erna és Gömbi

A hétvége így gyorsan eltelt, és bár végig pihentem, ma reggel mégis csak úgy keltem fel, hogy alig akartam elhinni, hogy máris reggel van, és nekem 1 óra múlva már órán kell lennem. Amúgy a hétfő reggelek szedik az áldozataikat. Ezt a képet 2 汉语 óra után, tízkor lőttem a szünetben. A fél osztály inkább bent maradt a 20 perces szünetben, és aludt egy kört, mint hogy kijött volna:

A hétfő szedi áldozatait. Baloldalt a szélén ülök én, a helyem mellett Ali (alszik) majd Malianna (alszik) és a kis koreai fiú négyes (alszanak)

Épp most jöttem meg Ernával az ebédről. Véletlenszerűen válogattunk valamit, de finom volt, bár az a két deci olaj azért nem kellett volna. Találkoztunk Erna volt kínai tanárával, jól elbeszélgettünk, most meg neki kéne állnom tanulni. Bár annyira nem érdekel, de holnap délután kínai kiejtésből vizsgázom. Méghozzá az is olyan, hogy egyenként kell bemenni és vizsgázni: szavakat helyesen kiejteni, nyelvtörőket mondani, és ott is van szabad beszéd. Bár senki nem izgul, de azért gyakorolni csak kéne rá. Kéne, kellene. 

És ez volt az, ami a kegyelemdöfést megadta az alvóknak.

A mai nap nagyon morcos volt. Az időjárás jelentés bár megmondta, hogy egész nap esni fog, erre azonban felkészülni nem nagyon lehet. Tényleg mocsok idő volt.  Szürke ég, nagy szmog, folyamatosan ömlő eső. Így a nap eléggé későn is indult. Olyan délután 2 volt mire lezuhanyozva, megborotválkozva végre összeszedtem magam, és már kopogott is Erna, hogy menjünk már le a közelben lévő helyre, ahol Aliék szerint nagyon finom kenyér van és csomó jó süti. Kiderült, hogy nincs is messze a hely, és meg kell vallani, ez mentette meg a mai napot!

A pékség-cukrászda belül

 Találtunk ugyanis egy csodálatos helyet. Egy pékség-cukrászda! Méghozzá nem is akármilyen: nagyon hangulatos, rendesen megvilágított, finom kenyérillatú kellemes kis helyet, ami nem is olyan drága. Szóval hétvégénként tuti el fogok látogatni ide. Elmondhatatlan boldogság és öröm volt ez mindkettőnknek. Rögtön ettünk és ittunk is. Én egy szendvics-süti szerű péksütit, tejes kávéval, Erna pedig egy áfonyalekváros sütit, mellé egy jázminos zöld teát. Közösen pedig elfeleztünk egy csokis fánkot is.

Kilátás az utcára

 Ez volt az első hely, ahol nem csak jól néztek ki a sütik, de tényleg finomak is voltak. A leveles tészta leveles tészta volt, a lekvár lekvár, a puding töltelék valóban puding. Sőt, volt pár figyelmeztető tábla is, hogy ebbe-abba a sütiben vörös bab van, vagy valami vadabb dolog. Látszott, hogy inkább nyugati helynek szánták eleve, nem pedig kínainak.

Finomságok

Rájöttem, hogy miért van ennyi szemüveges ember Kínában. Egyszerűen nem világítanak. Az, hogy közvilágítás igen gyatra az egy dolog, de a boltok, éttermek mind-mind elég gyéren megvilágítottak. A koliszobában is olyan sötét van általában, hogy a fényképezőgépek ha az összes villanyt fel is kapcsolom, mindig vakuzni akarnak. Ezt nem látszik, de tény, hogy eléggé sötét minden. Na most egy esős napon, egy igazán világos hely kellően feltűnő volt, hogy erre rájöjjek. Nem beszélve arról, hogy kellemes zene, kellemes meleg volt végig bent, míg odakint esett az eső és hideg volt.

Boldogság

Egyetlen egy furcsa dolog volt: a szakadék. Ha kinéztünk az utcára, ott tombolt a nyomor. Minden koszos, büdös, tele szeméttel, itt bent meg minden tiszta, rendezett, és szép. Ez a kettősség amúgy is jellemző Kínára, de ilyenkor még inkább szembeötlő.

Bent jó, kint rossz

Ernával nagyon sokat beszélgettünk itt. Semelyikünk sem akart visszamenni a koliba, mindketten úgy gondoltuk, ez egy kis sziget, ahova jó kiszabadulni. Végül persze vissza kellett menni és folytatni a tanulást, pedig még maradtunk volna. Majd legközelebb. Abban biztos vagyok, hogy lesz még legközelebb.

Sütibelső

Köszönet Ernának a képért. Nálam nem volt kamera.

Két hónapja vagyok Pekingben. Ilyenkor kéne igazából számot vetnem, és értékelnem, hogy mi minden történt. Talán nem is butaság megtenni. Lassan az első félév felénél járunk. Két hónap elvégre amúgy is hosszú idő.

Két hónappal ezelőtt érkeztem, és szinte mindentől féltem, ami itt van. Ehhez képest ma már odáig bátorkodtam, hogy banános szusit ettünk vacsorára Gömbivel és Ernával. Ezt két hónappal ezelőtt nem hogy nem gondoltam volna, hanem egyenesen kizártnak neveztem volna. Peking egy furcsa hely. Valószínűleg egész Kína az. Hisz hol máshol szerezhet az ember fillérekért (4 yuanért) 100%-os mangólevet, hol máshol tud szintén szinte ingyen szusizni, hol van még egy olyan hely, ahol becsöngetnek az egyetemre, ahol testnevelés órán tajcsizni tanítják a gyerekeket, ahol a wc papírt külön kosárba gyűjtik, ahol a savanyú szilvalé finom, ahol sétáltatják a madarakat? És ezek a furcsaságok napról napra sokasodnak. Ma pl. a konditeremben egy lány bakancsban futott a futógépen mellettem,a másik oldalon egy másik lány pedig csadorban hajtotta magát. Ezeken igazából túllendül az ember.

Szusizás

Megszoktam, hogy időnként katonák jönnek velem szemben talpig felfegyverezve bárhol, hogy itt senki nem tudja mi az a Balaton, vagy hogy a képeslapokra rá kell írni, hogy 欧洲 (ouzhou – Európa). Már fel sem tűnnek az utcákon a hazafias jelmondatok. Megszoktam Pekinget.

Katona masírozik a Tiananmen téren. Mögötte Mao mazoleumát díszítő szoborcsoport. Az ünnepélyes napi kétszeri zászlófelvonásra pedig az egész teret lezárják, oda bejutni sehogy sem lehet ilyenkor.

Persze, hiányzik minden és mindenki. Sokat gondolok az otthoni szobámra, sokat gondolok az egyetemre, a jogra, hogy a többiek milyen órákon ülhetnek, mit csinálhatnak?

De már itt is megvan a dolgom. Érdekes, mert mindenki máshogy áll hozzá. Vannak, akik csak elvannak és inkább a bulizásra teszik a hangsúlyt. Számomra teljesen furcsa, hogy valaki itt van Pekingben, és nem nézi meg a Beihai parkot (北海公园), nem megy el az Ég templomába (天坛) vagy nem akarja meglátogatni az egyik legnagyobb tibeti buddhista kolostort a Mennyei Béke Kolostorát (雍和宫). Persze, mindenkinek szíve joga dönteni a szabadidejéről.

A 雍和宫 kolostor egyik épülete.

Ernával erről amúgy egy csomót beszélgettünk. Ez azért is furcsa nekünk, mert a többség kínai szakos, és a többség önköltséges, pontosabban anyuka-apuka fizeti nekik az egészet. Szinte felfoghatatlan, hogy ha valaki itt van, akkor ennyire nem érdeklődjön a kínai kultúra, művészet, művelődés iránt. Múltkor Erna kiszámolta, hogy ha önköltségesen lennénk itt egy évig, az olyan 2-2,5 millió forintban fájna. Nagyon drága a tandíj, nagyon drága a koli, és ki kell jönni Kínába, rengeteg kiadás van az elején, enni is kell, könyveket venni, és hát mégis egy évig itt van az ember.

Vallásgyakorlás kínai módon

Mi inkább a kultúrára tesszük a hangsúlyt. Szépen fogynak is az útikönyvben a meglátogatandó helyek, és gondosan feljegyezzük, hogy mi volt arra érdemes, hogy az esetleg erre járó barátoknak is megmutassuk. Egyre hevesebben tudunk harcolni a jegypénztároknál, ugyanis itt szinte minden nevezetességnél más szabályok alapján akarnak, illetve inkább nem akarnak diákkedvezményt adni. Most már egy gondosabb harc után megkapjuk, amit akarunk. Az alkudozás is már alakul, egészen rendesen lealkudunk már bármilyen cipőt, kabátot, melegítőt.

És milyenek az órák? Mennek. Kínában 4 vizsga van egy félévben. Egy kicsi, amit követ egy közepes, majd egy újabb kicsi, és a félév végén ott van a nagy vizsga. Minden vizsga megfelelő százalékkal vesz részt a végső jegy kialakításában. Sőt, a vizsgákra nem csak az új anyagot kell tudni, hanem az összes eddig tanultat. Így igazából a végső vizsga után már az első néhány lecke nyelvtanát álmomból felkeltve is fogom tudni. A tanárok kínaiják egyre jobban értem, bár még mindig messze van a tökéletestől, de már alakul. Mindketten nagyon kedvesek, és segítőkészek, szívesen elmagyaráznak bármit. Olyan, mintha egy középiskolába járna az ember.

Teljesen beolvadok már a környezetbe.

A diákélet meglehetősen nyugis. A környező szórakozóhelyek mindig próbálnak valamit csinálni, valamit akciózni, hogy becsábítsák a diákokat. Ugyanígy az éttermek, amik szintén próbálnak a diákok kedvében járni. Ennek egyik megmosolyogtató példája volt a héten, hogy az egyik étterem, ami egyszerűen csak 好吃 (haochi), azaz finom névre hallgat, olyan szórólapot dobott be, amin az európaiak számára kínált hazai ízeket. Legalábbis ahogy ők azt elképzelik. Így lehet, hogy szerintük klasszikus európai étel a rántotta, paradicsomszósszal, darált hússal és curry-vel. Próbálkoznak nagyon, de hát kevés sikerrel.

A fent említett finom mangólé

A kínai kaja amúgy néha a fülemen jön ki. Azt hittem, hogy be fogok sokallni 2 hónap rizstől, de azzal semmi bajom. Sőt, jobban szeretem, mint valaha. Már meg tudom érteni azokat, akik egy tál rizst esznek üresen. Nincs is azzal semmi baj. Ellenben az, hogy minden olajban tocsog, hogy minden nagyon olajos, és mindennek kínai íze van, néha kicsit sok. Persze, ezen szoktunk enyhíteni. Mivel most épp nagy akció van pár hete a mekiben, ezért Ernával hetente egyszer 巨无霸-t (juwuba, Big Mac)-et vacsorázunk, finom 可口可乐-val (kekoukele, coca kóla). Erna amúgy is csak itt hajlandó húst enni, meg a japán étteremben, a többi helyben nem bízik, amit meg is tudok érteni. A kínaiak „húskultúrája”, már ha létezik ilyen, igen sajátságos. Szinte mindent beleraknak az ételbe. Csont, bőr, zsír, belsőség, minden mehet. Ezek a legjobb falatoknak számítanak. Apa nagyon élvezné a pacalt. Jó kínaiasan.

Vacsora egy utcai árusnál. A kirakott nyársakból válogat az ember, majd odaadja a bácsinak, aki saccol rá egy árat, és ott helyben vaslapon megsüti, majd a felesége megkeni csípős szósszal, és már lehet is műanyagzacskóba húzott féltálcáról enni a finomságot. Családi vállalkozás.

Persze azért nem csak meki van (麦当劳), néha befigyel egy kis KFC (肯德基) vagy egy kis Subway (赛百味) is ha már elegünk van a furcsa kínai ételekből. Ez utóbbiban szoktam hódolni a kenyér és a szendvics iránti szenvedélyemnek. Bár most merészek voltunk és Ernával fogadalmat tettünk, hogy ha jól sikerülnek a jövő heti vizsgák, akkor elmegyünk és veszünk felesben egy francia bagettet egy nagyon drága francia pékségben. Csak jól sikerüljenek a vizsgák!

Igen, jövő héten vizsgák, már mindenki nagyban készül rájuk. Iszonyú sokat tanulok, szóval muszáj sikerülnie! Ha minden jól megy, a napokban eljutok a postáig és feladom végre a képeslapokat. Remélem, sikeresen megérkeznek.

爱国 - "hazaszeretet" virágokból kirakva egy utcán.

Summa summárum Peking furcsa hely. Egy biztos, itt élni nagyon nehéz. Turistának lenni nagyon jó lehet, megtapasztalni ezt az életet, de szigorúan úgy, hogy este az ember visszatér az ötcsillagos nyugati szállodájába. Ám itt élni, itt lakni, kínaiakkal megosztani a mindennapokat már egészen más. Teljesen.

Mindenkit megnyugtatok: túléltem a 2 napos 车耳营-i kirándulást. Szerencsére volt időm ott picit gondolkodni, így most újult erővel veszem fel a történet fonalát!

Első radikális változtatás: Van egy kisebb fotóblog. Sokkal könnyebb kezelni, így gyorsabban frissíthető.Ott viszont csak fényképek vannak, pár darab, épp valami téma körül. Ha bármivel kapcsolatban kérdés merül fel, ott is van egy erre szolgáló gomb, és itt is lehet persze, :)

Szóval: oneyearinbeijing.tumblr.com

Be is ágyaztam a blogba, jobb oldalt található. 

Nem vesztem el, csak kicsit el voltam/vagyok havazódva! Mondjuk azt, hogy javulnak a dolgok :)

Két napos, ott alvós útra iskolai kirándulásra mentem, sírokat nézünk és Ázsia legnagyobb repülőgép múzeumát. Itt a program, részletesen majd később.

----------------------------------------------------------------------------------

Introduction of The Phoenix valley

Beijing Phoenix valley, a paradise for taking a tour, is located in the north-west of Haidian district.

The ecological environment in Phoenix valley is very pleasant. Exotic flowers and herbs can be found everywhere in the valley, and the green hills roll on endlessly. Having the beautiful country scene and the high level of oxygen, the Phoenix valley enjoys the good reputation of “the green lungs of Beijing”.

 Introduction of The Qijian Groupcompany

 The Qijian Groupcompany, located in the Pharmaceutical Campus, Haidian district, is conglomerates with biotechnology, nutrition food r&d, agrotechny, leisure health, estate management, etc. Their products like nutritious foods, straw plaited articles are all self-developed, and are sold at home and abroad.

 Introduction of Dingling Mausoleum

Dingling Mausoleum was constructed before the demise of Emperor Wanli of Ming Dynasty, cost six years and eight million silver currency. The underground palace of Dingling Mausoleum is the only one of the thirteen tombs that has been exploited, excavated more than 3,000 various relics, including four national treasures: Gold crown, Phoenix crown, Legendary luminous pearl  and Three-color glazed pottery of Ming. Millions of tourists are attracted to Dingling Mausoleum every year, deeply impressed by its glamour, and the legendary story of its late Emperor.

Introduction of Sacred Way

Sacred Way is the first spot of Ming Tombs, composed of the Stone Arch, Da Hongmen, Bei Lou, Dan Xiangsheng and Dragon-Phoenix Gate.

Introduction of Aeronautical Museum

The aeronautical museum of the China People Liberation airforce is a large-scale museum surrounded by mountains and trees. With a collection of 295aircrafts of 115 models, 2,468 military hardware models of ground-to-air missile, radar, airborne missile, aerial camera, aircraft tire, more than 20,000 books and materials, it is the largest aeronautical museum in Asia.

Élek, élek, csak kicsit sok a dolog itt e messzi orzságban! Holnap tutkóra írok már! Addig is 请别为我担心! (Kéretik nem aggódni értem! ^^)

Nagyon nem akartam reggel felkelni. Tegnap már fél 12-kor kidőltem, és bevonultam aludni, Gömbi még bőven fent volt. Általában én alszom el elsőnek, ő még játszik kicsit a számítógépén. Most is így történt, de hajnali 4-kor felébredtem, és félálomban felültem az ágyon. Láttam, ég a villany és megkérdeztem Gömbitől, hogy ugye nem kelünk fel 7-kor hogy a Zsuzsiékkal várost nézni menjünk? Ő csak annyit mondott, hogy 4 óra van és még csak most jön lefeküdni, szóval tuti nem. Ez megnyugtatott. Mostanában amúgy is vadakat álmodom. Álmodtam már Budapesttel, tanítottam már kínait álmomban, sőt egyszer azt álmodtam, hogy Gömbi azt kérdezi tőlem, hogy mi a Green Peace kínaiul? Annyira valóságosnak tűnt, hogy felkeltem és a mobilomon lévő szótárban kikerestem, mikor megvolt, akkor jöttem rá, hogy korom sötét van, valószínűleg mindenki alszik, és hogy a Gömbi tuti nem kérdezett most ilyet.

Így olyan fél 11-kor sikerült felkelni. Végre lehetett aludni. 12-re jutottam el odáig, hogy lezuhanyozva, frissen, felöltözve kicsit rendet raktam. Már nagyon szaladt a szoba az egy hét után. Erna is felébredt, átjött, szóval elindultunk megnézni a várost, ahogy mi szerettük volna.

A kis csapat nekiindul a városnak. Balról jobbra: Ali, Gömbi, Erna, én

Az első célpont a Tiltott Város volt megint, de most nem mentünk be, hanem csak elsétáltunk előtte. Az egészet megkerültük. Ragyogó napsütés volt egész nap, így jól esett sétálni egyet a városban. Látni újra azt a helyet, amit legnagyobb kétségbeesésemben látogattam meg.

A három elvtárs - Balról jobbra: én, Mao, és Gömbi, teljesen átszellemültünk a helytől.

A Tiltott Város mögött húzódik a császár egyik magánkertje a JinShen park, ami most már látogatható halandóknak is. (景山公园) Itt található a híres Szén domb is, ahol reggelente a legtöbb tájcsizót találni. A dombot két célból húzták. 1, látszódjanak az ellenséges seregek, amik Pekingre óhajtanak törni, 2, a császári palotát megvédje a kedvezőtlen északi szelektől. Bár Pekingben mindenért fizetni kell, így a parkba való belépésért is, ez a 2 元 senkit nem vágott földhöz, illetve a legjobb beruházás volt, amit valaha tettem.

Bemegyünk a parkba. Hátulról Erna és Viki látható.

A Park egyszerűen lélegzetelállító. Gyönyörűen gondozott az egész, tele kis utakkal. minden van benne, amit a fengshui (风水) megparancsol. Vannak kis utak, folyócska, domb, pagodák, minden. Már a bejárat mellett két sorban hatalmas kerámiavázák vannak, bennük víz, amik virágzó lótuszon ringanak. Az egész park meseszép és hatalmas.

Lótuszok a vázákban.

Természetesen a dombra is felkapaszkodtunk, aminek a tetején egy kis szentélyt áll. Rengeteg a turista, sok a lépcső, nagy a nyüzsgés itt. Az a pár száz lépcső senkinek sem ártott, ami oda felvezetett. A panoráma teljesen lenyűgözött mindenkit. Sok útikönyv szerint innen lehet látni a legjobban a várost, és el kell ismerni, ez csakugyan igaz lehet. Peking a lábunk előtt hevert. Mivel az ég is kék volt, ezért egészen messzire el lehetett látni, belátni a Tiltott Városba, messze a ChangYang negyed felhőkarcolóiig, egészen a Hohai tavak vizéig. Gyönyörű volt. Ez volt az első pillanat, amikor azt mondtam magamban, hogy örülök, hogy nem turista vagyok, mert ők csak egyszer láthatják ezt, míg én akár mindennap. El is határoztam, hogy ha bármikor szomorú leszek, vagy valami baj lesz, illetve ha valaki kijön meglátogatni Kínába, akkor ez lesz az a hely, amit megmutatok neki, ha szép az idő.

Kilátás az üzleti negyedre

Egész délelőtt itt sétáltunk. A park minden pontja lenyűgöző volt. Csupán estére mentünk haza, de akkor is csak rövid időre, ugyanis rajtam keresztül volt egy meghívásunk Andrásék lakásavatójára, jó messzire, Peking másik részére. Ádámmal együtt mentünk, így időre kellett újra összejönnie a csapatnak.

Egy minimális pihenés után már mentünk is oda. Természetesen csak taxival lehetett menni, ilyen távolságokra már a metró is csak több óra alatt visz el, és nagyon macerás, taxival egyszerűbb. Úgy volt, hogy Marcus nem jön, mert selyemhernyót evett tegnap a koreai barátaival és megfeküdte a gyomrát, de a végén még ő is összekapta magát és eljött.

Kilátás 2.

Taxival így is 40 perc volt az út, amit mivel 4-en voltunk 20 yuanból ki is jött fejenként.

A taxisok nem ismerik Pekinget. Ez azt jelenti, hogy ha valahova oda akar menni az ember, és szeretné, hogy a taxis biztos odataláljon, akkor érdemes egy metrómegállót, vagy valami közismert helyet mondania, mert azt még talán ismerik, de címre nem tudnak menni. Valószínűleg ez a házszámok teljesen véletlenszerű volta, és az utak sokaság miatt is nehézkes. Sőt, taxit hívni sem lehet. Bár Ádám szerint van valami központi szám, de ezt senki nem ismeri, sőt, ha telefonról hív taxit az ember akkor az még drágább is. Így simán az utcán kell taxit fogni, ahol van is bőven, csak életveszély leinteni, ugyanis szinte elé kell ugrani, hogy megálljon. A taxiban az alapdíj 10 yuan, és kilométerenként további 1 yuannal nő a menetdíj. Mivel Peking négyzetesen van elrendezve a magasabb rendű, tökéletességre törekvés miatt, így csupán körgyűrűkön lehet haladni, de azokból van legalább jó sok.

Csoportkép a csúcson, háttérben a Tiltott Város

Az út is nagyon érdekes volt, mindenhol rengeteg felhőkarcolót, plázát, elegáns boltot látni. Az a Peking ahol lakunk, illetve ez az üzleti negyedes Peking nem is hasonlítanak. Mintha az ember egy teljesen más városban, egy teljesen más világban élne. Az egyik jellemzője a végtelen nyomor, itt pedig a végtelen elegancia, fényár, hatalmas plakátok, LED falak, széles utcák. Akkorák a LED falak, hogy az egész teret bevilágítják és fényképezni őket lehetetlen, mert annyira erős a különbség, hogy csak egy hatalmas fényforrás marad meg a fényképeken. Ezen mindig fent akadok. Hogy lehet egy város ilyen ellentmondásos?

1000 lépcső vezet fel a Szén dombra

40 perc alatt meg is érkeztünk végre és innentől lett furcsa az út. Utólag úgy tudnám jellemezni, hogy egyre inkább az látszik, hogy a kínaiak előbb kitalálnak valamit, megépítik, és utána gondolkodnak a részleteken. Andrásék egy nagyon elegáns házban laknak. Hatalmas lift, portaszolgálat, széles kapuk. De amíg odáig eljut az ember, az nagyon furcsa. Látszik, hogy először megépítették a házat, és utána gondolkodtak el, hogy amúgy hogyan lehet megközelíteni. Sőt, a megközelítés másodlagos dolog volt. Különböző kiskapukon keresztül, felüljárókon és parkolóházakon kellett átmenni, furábbnál - furább sikátorokon, építkezési területeken átvágva lehetett csak eljutni Andrásékhoz. És az ezredik kiskapu után állt ott a ház. Legalább 20 perc séta még, és hát autóval nem is tudom, hogy lehet megközelíteni. Szerintem sehogy.

Gömbi teljesen átszellemült a parkban

Andrásék lakása nagyon kis aranyos. Kicsit kicsi, olyan 35-40 négyzetméter lehet, de otthonos. Kiderült, hogy itt is kukába kell dobni a wc papírt, (Kínában sehol sem lehet lehúzni, mert nagyon szűkek a csövek, és csak a csúcsmodern, szuper luxus lakásokban van olyan vízvezetékcső, amin lemegy a wc papír és nem okoz dugulást), és hogy a szoba közepén folyik össze itt is a tusoló.

Kína egy másik sajátossága is kitűnt itt, a túl gyors fejlődés, ugyanis Andrásék lakásában nincs térerő. Egyedül a hálószoba ablakában találni egy picit, ezért mindenki ott tartja a mobilját. Ez is jellemző erre a világra: nagyon gyors a fejlődés, de nem követik ilyen sebességgel a dolgok. Pekingben - a fővárosban - vannak olyan kerületek, ahol nincsen térerő, mert annyira gyorsan épülnek a házak, annyira robbanásszerű a növekedés és az újítás, hogy a mobilszolgáltatók (az a kettő, ami van, a China Mobile és a China Unicom) nem bírja tartani a lépést. Ezt máshol is érezni: amikor felhívom a kínai számomról egy másik csoporttársamat, öt alkalomból egyszer biztosan bemondja a telefonom, hogy a hálózat épp túlterhelt, próbáljam meg később, vagy hogy nem kapcsolható a kért szám. Ilyenkor egészen addig kell újratárcsázni, amíg nem sikerül kapcsolni. Nem szilveszter éjjel próbálom a barátaimat hívni, hanem óra közti szünetekben, dél körül, vagy kora délután, amikor teljesen normális hétköznap van. Egyszerűen bár mindenkinek van mobilja, ezt a hálózat nem bírja kiszolgálni.

Budapesti látkép a Tian'anmen téri metrómegállóban. Egy kis hazai mindenhol befigyel.

Andráséknál amúgy nagyon jól éreztük magukat. A többiek is megismerkedtek mindenkivel, volt krumplisaláta, csipsz, sőt, még fehér kenyér is. Ettünk, ittunk, nagyon sokat beszélgettünk. A nagy meglepetés most az volt, hogy Ye (叶) tanár úr is itt volt, aki még anno egyszer helyettesített egy órát nálunk a Konfuciusz Intézetben, és rögtön fel is ismert. Nagyon kedves volt, vele is csomót beszélgettem. Persze Nan is ott volt, hisz András barátnője. Ő továbbra is nagyon nyitott, talán a legfelvilágosultabb kínai akit valaha ismerek. Olyan témákat hozott fel, amik itt kifejezetten tiltottnak minősülnek, amiről a kínaiak nem szeretnek beszélni, mert félnek, hogy mi lesz a következménye. Teljesen meglepett a nyitottsága és közvetlensége, és ezzel együtt hálás voltam a bizalmáért is, hogy velem ilyenekről mer beszélgetni.

A Tiltott Város egyik pagodája

Az este eléggé elhúzódott, és olyan hajnali 4-5 felé mentünk haza. Kicsit féltem, hogy hogy fogunk ilyenkor taxit fogni, de minden aggodalmam alaptalannak bizonyult. Nem telt el két perc és azonnal jött egy autó, szóval ezek szerint bár olyan 11-kor leáll a tömegközlekedés, a taxikkal bármi megoldható.

Az este utolsó nagy poénja az egyetem kapujában várt, a kaput ugyanis 11-kor bezárják. Élelmes diákok már vágtak két lyukat a rácsra, amiken be lehet mászni, így most nekünk is ezt a módszert kellett alkalmaznunk. Egyetlen baj volt csak, hogy Gömbi nem fért be a rácson. Így hárman, Erna, Marcus és én próbáltuk behúzni és betolni őt a résen, de sehogy nem sikerült. Szerencséjére a másik lyuk nagyobb volt, és némi küszködés után nagy nehezen Gömbi is bejutott az egyetem területére. A kollégium persze hogy nyitva van, portások már sehol, szóval éjjel az jön, aki nem szégyelli.

Kedvenc képem a napról - az egyik pagoda a kertben.

Hat tájban sikerült hazaérni, így a nap biztos későn kezdődik, sőt, nem csak későn, hanem nyomottan is fog. eltelni, de ez majd alvás után kiderül. Így is csodás volt látni Peking egy újabb arcát, egy élhetőbb, szebb város képét. Persze senki nem látott be a felhőharcoló mögé, az ottani kis utcába.