Ma órák után Endre, Ilona, a norvég lektor és én elindultunk a teapiacra. Már kedden meg lett beszélve hogy ez lesz a most péntek délutáni program.

A teapiac már eleve nagyon furcsa hely volt. Képzeljünk el egy hosszú utcát, amiben ugyanúgy sorakoznak a nagy bevásárló központok, mint mindenhol a városban. Itt persze bevásárló központ alatt nem valami plázát kell érteni, inkább olyat helyeket, mint a Skála volt Budán, vagy a Blahán, csak a különbség, hogy a nagy épületben rengeteg kis bolt, stand van, nem pedig egy nagy.

Akinek nem jutott a falnál bolt, azok ilyen kis standon árulnak. Itt épp az Isteni harmónia teakereskedés (神怡茶业) standja látható. Amíg a szem ellát, mindenki teát árul.

Már le volt zsírozva a hely, hogy hova megyünk, mivel Ilona már járt itt, és Endrének volt itt ismerőse. Be is mentünk az egyik boltba, ahol rögtön hellyel is kínáltak, és igazi teaceremónia során kóstoltunk három-négyféle teát. Itt egyszerűen nem mertem fényképezni. Gyönyörű kőlapon öblögette le a teaboltos a csészéket az adott tea első leöntésével, figyelve a tealevelekre. Kínában ugyanis a teázás teljesen ugyanolyan, mint nyugaton a borozás vagy Dél Amerikában a szivarozás. Nem az a reggeli ital, amit gyorsan magunkba döntünk munkába indulás előtt, hanem hosszú procedúra, igazi szertartásos valami. Ez az egyike annak a kevés tradíciónak, amit a kínaiak ma is megtartottak.

Egy kisadag tealevelet egy ceremóniás csészébe tesznek, azt leforrázzák 80-90 fokos vízzel. Itt néhány percet áll, majd egy soha nem látott sűrű szűrőn átszűrik a főzetet. Ezt az első főzetet, mint írtam nem isszák meg, hanem helyette a csészéket leöblítik vele, a teaistent leöntik (ezek kis kerámia figurák, amik szintén a teás asztalkán kapnak helyet, valamilyen erényt, istenséget jelenítenek meg), illetve átmossák a teaasztalt vele. Mint a teás bácsitól megtudtam, ha sokszor leönti teával az istenkét, akkor a színük megváltozik, és egyre simábbá válnak. Mondjuk eléggé morcos arcú malacok voltak itt a teaistenkék, szóval nem ártott nekik egy kis tea.

A második főzetet már felszolgálják, így tesznek a harmadik, negyedik, ötödik lefőzéssel is. A forró vízzel mindig ugyanazt a levelet forrázzák tovább, minden leöntéssel három - négy nagyon pici csészényi teát nyernek. Minden leforrázás után változik a tea íze, színe, jellege, és így jön ki lassan az ereje is.

Boltok hosszú sora.

Szegény teát néha megsajnálom. A tea ugyanis egy evolúciós előnyt látott abban, hogy leveleibe keserű ízanyagokat juttatott. A nem keserű leveleket az állatok gyakran lelegelték, így a tea egyfajta védekezésként egyre erősebb keserű ízzel űzte el az éhes állatokat. Az eredmény elég felemás lett: Az állatok ugyan nem is legelik le a friss leveleket, de aztán jött az ember, aki ebben a keserű ízben találta meg az egyik legnagyobb élvezetét, és mára a tea művészeti ággá nőtte ki magát.

Kis kannák a kirakatban. Balra a kerek dolgok is teák. A legrégebbi, legértékesebb szárított teákat ilyen alakban tartják.

A boltban, ahol voltunk összesen négyféle teát próbáltunk ki, két zöldteát, egy 月光白茶-t (Holdfény fehér teát), és egy jázminteát. Mindegyik levele teljesen más, íze meg aztán főleg. Ilona nagyon lázban volt, végtelenül elemében volt, kipirult arccal beszélgetett és kérdezgetett, és én is nagyon jól éreztem magam. A végén már ezer nyelven beszéltünk. Ugyanis a norvég lektor egy szót sem tud kínaiul, így vele angolul, Ilonával magyarul, Endrével kínaiul és magyarul beszéltünk. Ilona Endrével viszont csak magyarul beszélt, mivel az ő kínai nyelvtudása sem terjed túl 100 jel ismeretén. Endre tud ugyan angolul, de nagyon fél megszólalni, így ha a norvég lányhoz beszélt, akkor főleg nekünk mondta el magyarul, és azt tolmácsoltuk tovább angolul a lánynak.

Kezdetben nem is sejtettem, hogy mennyi hasonlóságot fogok találni a nyugati borkultúra és az itteni teakultúra között.  Kiderült, hogy ugyanúgy vannak évjáratok a teáknál is, így például az egyik provinciában termett 2008-as jázmintea különlegesen jó hírnévnek örvend. Minden teafajtához más csészét ajánlanak: vannak külön csészék, amiket csak a tea szaglására használnak, de nem isznak belőlük. Megtanultam, hogy a teázásnak most is hatalmas irodalma van, és legalább 10 - 15-féle tankönyvcsalád segíti a kínaiakat a tea művészetének (茶艺) elsajátításában.

A tealevelek alakja, színe, formája, szárítási módszerei mind-mind sajátos jelleggel bírnak. Külön jel van a kínaiban a fiatal tealevélre, és akár csak a boroknál nyugaton, minél öregebb egy tea, annál értékesebb. Sőt, az igazán értékes teát rendszeresen át is válogatják, méghozzá kézze, hogy csakis a legjobb minőségű levelek jussanak el a csészébe. Ebben rögtön édesapám jutott eszembe, aki szintén a finomabb, kézzel gyártott szivarokra esküszik, amiket a kubai nők a combjukon sodortak.

Kedves kínaiak épp kézzel válogatják a teát. Nagyon barátságosak voltak, így megengedték, hogy fényképezzem őket, sőt, a főnökasszony még be is állt a képhez :)

Természetesen teáskészletben, csészékben, eszközökben itt aztán minden van. Csodásabbnál csodásabb csészék, kannák, utazó szettek vannak. Az egész teázás vége az lett, hogy én is belelkesedve vettem egy fél 斤 jázmin teát, és szintén fél 斤 月光白茶, Holdfény fehér teát. 1 斤 (jin) az 500 grammot, tehát fél kilót jelent. Kínában ez a legkedveltebb mértékegység. Sőt, annyira jól összebarátkoztunk a teázósékkal, és annyira dicsérték a kínaimat, hogy kaptunk még egy marék csomagolt nyers teát. Nagyon kis kedvesek voltak!

Endrének aztán el kellett mennie, mi viszont még maradtunk, így viszont én lettem az, aki tud kínaiul, és így persze én beszéltem mindenkivel, amit nagyon - nagyon élveztem. A hely is sokat segített: mindenki kedves, és nem olyan erőszakos, mint általában a kínaiak, ha eladásról van szó. Mindent meg lehet szagolni, nézni, mindent azonnal mutatnak. A másik legjobb pedig az volt, hogy csak kínaiak jártak ide. Nem voltak nyugatiak, európaiak. Valahogy még a legjobb útikönyvekből is kimaradt a hely, amit azért nem sajnálok, mert akkor tuti minden háromszor annyiba kerülne, plusz minden tele lenne hamisítványokkal. Nagyon jól látszik, hogy amit itt vásárol az ember az szakértő kezekből kerül ki, és az itteni kínaiak nagyon értenek a teához.

Ugyanezeket a teákat, csészéket a selyempiacon, vagy ismertebb, külföldiek által előszeretettel látogatott piacon sokkal drágábban lehet megkapni. Ilyen például az általam is vett 月光白茶, ami itt 150 元 / 斤 volt (olyan 11 000 forint / kiló), ugyanez a teát a selyempiacon 800 元/斤-ért (57 000 Ft / kg) veszik a külföldiek. Már ha ezt kapják a név alatt. És persze nincs kóstolás, ceremónia, hanem kapnak egy zacskót és ennyi.

Kicsit elmosódott kép a teapiac egyik kapujáról.

Kínában a tea drága. Sokan kérdezték már, hogy miért, hát Kína nem a tea hazája? De, az. De ahogy Magyarországon is drága a libamáj, pedig a világ egyik legnagyobb libamáj exportőrei vagyunk, így Kínában is drága a jó tea. A jó tea itt talán még nagyobb kincs, mint nyugaton. Kifelé jövet már nagyon nehezen álltam meg, hogy ne vegyek egy teás szettet magamnak, főleg, hogy az egyik eladóval jól összebarátkoztunk, és 38 元`-ért akart adni egy négy csészés szettet, ami nagyon - nagyon alacsony ár volt, de már nem akartam többet költeni. Olyan kedves volt amúgy, mert amikor az egyik nagyon szép utazótáskás teakészlet iránt érdeklődtem, akkor mondta, hogy 70 元 az ára, de a kezével folyamatosan lefelé mutatott, kifejezve, hogy nyugodtan alkudozzak, most itt aztán lehet és mondjak inkább én árat. Sajnos tényleg nem akartam megvenni, így nem lett alkudozás a végén, pedig már kezdek belejönni.

Itthon amúgy Erna meg is egyezte, hogy úgyis fogok venni egy készletet, és ő is vett anno egyet magának, mert már nem bírta megállni. Szóval januárban tuti fogok venni én is. Hogy mi lesz a teákkal amiket vettem? Persze jórészét saját magam fogom meginni, de a javát ajándékba szánom. Hisz mit hozzon az ember Kínából, ha nem teát?

Szerencsére a tea jövője úgy látszik biztosítva van az országban. A teák iránt és a teák köré felépült ceremóniák iránt egyre több fiatal érdeklődik, már nagyon sok helyen van külön kis teás asztal elkülönítve, és kezd divatba jönni újra a teázás. Ez pedig tovább biztosítja, hogy ez a tradíció ne tudjon olyan könnyen kikopni, mint sok mással történt.