Már egy hete megy a tanítás. Ma volt az első olyan iskolás péntekem. Mivel a tegnapi este eléggé elhúzódott, tanulni nem volt sok idő és erőm maradt, így inkább hatkor keltem, hogy reggel még megtanuljam, ami kimaradt. Fel is keltem és becsületesen tanultam is, aztán persze suhanás órára! Ali a tegnapi naptól teljesen kidőlt, így ő a pénteki órákra be sem jött. Mondjuk egyszer van szülinapja, nem is volt névsor, szóval nem volt baj. Az óra elején rögtön írtunk is a szavakból, és csodák csodája, mind a 10-et tudtam, így egy hibátlan kis dolgozattal kezdtem az évet. Sőt, valami történhetett a 汉语老师-vel (老师 – laoshi – tanár), ugyanis szerintem sokkal lassabban beszélt, mint szokott, sokkal jobban magyarázott, kérdezett, és sokkal jobb órát tartott, mint eddig. Értettem az óra felét legalább és ez már hatalmas önbizalmat adott. Ez volt az első olyan 汉语 órám, amit élveztem. Feladatokat oldottunk meg, sok nyelvtant tanultunk és haladtunk. tetszett. A 口语 a szokásos jó hangulatban telt, szokásosan jó volt a hangulat, játszottunk, minden a legnagyobb rendben volt.

A legnagyobb meglepetés az volt, amikor a mellettem ülő két koreai csaj meghívott, hogy menjünk el együtt kajálni egy japán étterembe. A koreaiak nagyon zárt közösséget alkotnak. Igazából senki mással nem barátkoznak, szigorúan egymással foglalkoznak csak. Egymás közt szigorúan koreaiul beszélnek, nagyon nehezen megy nekik az angol, és sokan vannak. Peking nagyon kedvelt a koreaiak között.

Esti kép a koliba vezető úton az egyetemen.

A másik meglepő dolog, ami órán történt, hogy tanultuk az ösztöndíj szót meg egy jó kis nyelvtani szerkezetet. Gyakorlásképpen pedig megkérdezte a tanárnő, hogy amúgy végül is ki tanul a csoportból ösztöndíjas hallgatóként? A meglepő a válasz volt: Összesen hárman vagyunk ösztöndíjasok, a többiek önköltségesek. Kb. 14-15-en vagyunk, azaz a többségnek fizetik a tanulmányait itt, ami nagyon nem olcsó mulatság. Egy félév 12 000 - 13 000 yuan, és a kollégiumi szoba is 100 yuan körül van egy NAPRA. És akkor még az illető nem evett, nem költött semmit, nem vett könyveket sem, nincs biztosítása, vízuma, semmije. Ez nagyon meglepett!

Az órák után tényleg elmentünk ebédelni. Egy japán étterem volt a célállomás, nagyon jól nézett ki, ott is egy koreai különteremben voltunk. Igazi térdelős kis asztalnál ültünk, igazi koreaiak között. Izgalmas volt. Az étel még inkább. Sajnos nem volt nálam a fényképezőgép (komoly hiba), de biztos vagyok benne, hogy még jövünk ide. Olyan japán retkes rántott húsfélét ettem, barbecue szósszal, hogy a 10 ujjam is megnyaltam. Nagyon jó volt rántott húsfélét enni. Igazi húsdarab, nem csak kis apró szeletkék. Vicces volt, amikor a koreai kiscsajok megkértek, hogy mutassam meg nekik a mobiljukon a térképen, hogy hol van Magyarország. Már csak azért is, mert nekik Ázsia térképük volt, így csak halovány körvonalak voltak Európából. Így is nézték, hogy milyen fura, hogy ilyen helyek vannak. Kiderült, hogy Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Németországon kívül több országot nem ismernek Európából.

Esti fényben az uszoda teteje, mögötte a fordítóközpont fényei.

A délután csendesen telt volna, úgy gondoltam picit pihenek és tanulok. Ehhez képest 2 felé hívott Endre, akiről már majdnem meg is felejtkeztem. Endre a BFSU (az egyetemem rövidítése) magyar tanszékének tanára. Kínai, csak ez a magyar neve. Még múlthéten András adta meg neki a telefonszámomat, hogy segítsen, de aztán nem volt rá szükség és el is felejtkeztem róla. Ő azonban nem feledkezett meg rólam, hívott és küldött sms-t, hogy ebédeljünk együtt. Mondtam neki, hogy már ettem, de szívesen átugrom beszélgetni a tanszékre hozzá. Így életemben először megfordultam Kínában egy magyar tanszéken: Két szoba a Közép Európai Nyelvek és Tanulmányok Intézetben, de az nagyon otthonos. Endre készített nekem krizantém teát, és beszélgettünk. Nagyon jól beszél magyarul, folyékonyan és teljesen jól érhetően. Kiderült, hogy csak egyetlen egyszer volt Magyarországon, mert hiába egyetemi tanár, és magyar tanár, ezt a Kínai Állam nem érzi elég indoknak ahhoz, hogy kiengedje Magyarországra. Most bízik benne, hogy kap meghívást az ELTÉ-ről és reméli, hogy kap engedélyt is, hogy elmehessen Magyarországra. Nem csak bejutni nehéz ebbe az országba, de kijutni sem könnyű. Kiderült, hogy itt a pályaválasztás nem olyan szabad, mint nálunk. A gimnázium végén felajánlanak néhány szakot ahova az ember mehet továbbtanulni, és ezek közül választ, vagy nem tanul tovább. Több magyar szakos is azt mondta, hogy vagy arab szakot vagy közép - európai „kisnyelvi” szakot ajánlottak fel neki, és ő akkor az utóbbit választotta, és azon belül is a magyart. Kicsit furcsa szabályozás ez.

A magyar tanszék

Estig beszélgettünk Endrével. Nagyon kedves volt, szerintem nagyon örült, hogy gyakorolhat és van partnere hozzá. Rengeteg segítséget felajánlott, és remélem nekem is sikerül kicsit beépülni a magyar tanszék életébe. Jó volt ott ülni, miközben körülöttem a szekrényekben Babits, Arany, vagy Tamás Áron regények voltak.

Irodalomtól roskadozó polcok

Endre este még vacsorázni is meghívott. Egy szecsuáni étterembe mentünk, ami annyira elegáns volt, hogy nem mertem fényképezni. Várni kellett 20 percet az asztalra, közben frissítőkkel kínáltak, gyönyörű fehér damasztabroszos asztalok, három étlapból lehetett választani. (az állandó menü, a szezonális ajánlat és a különlegességeket tartalmazó étlapok ezek) így sokkal könnyebb volt választani, főleg hogy ő rendelt. Az étterem halljában hatalmas akváriumokban úszkáltak a megevésre váró halak, ráják, különböző féle rákok. Az étlap tele volt csemegékkel: medúza, kacsafej, malacfül, tengeri uborka. Szerencsére mondtam Endrének, hogy ezeket annyira nem preferálom, szóval maradjunk a csirke-marha-malac hármasnál. Így is nagyon finomat ettünk. Répával töltött golyócskák, csípős zöldséges csirkecsíkok, Gungbao csirke, kis zöldséges alga, szecsuáni bab, rizs desszertnek meg tökös sütemény.

A polc mellett a HVG várakozik a keményebb fordításra vágyókra

Szegény Endre fizetett is 120 yuant a vacsoráért, de nem engedte, hogy elfelezzük.

Este még sétáltunk, visszakísértem a tanszékre, ahol kiderült, hogy a tanszéken az egyik szekrényben megvan a teljes Nyugat összes száma! Nagyon meglepődtem mennyire felszerelt ez a hely. Sokat fogok oda járni este, ezeket úgy kell kutatni, itt meg természetes, hogy a szekrényben van.

A képen az alábbiak láthatók: tanulok rendesen,  vettem egy lila fülhallgatót, a képeket őrzöm rendesen, és a plüss is kint van az asztalon

Este még Ernáéknál beszélgettünk kicsit, Zsuzsi is feljött, mert holnap városnézést terveznek, de mondták, hogy ők reggel 8-kor indulnak. Mi azért közöltük, hogy olyan korán talán nem mennénk. Remélem tényleg nem is megyünk. Valószínűleg holnap mi is csavargunk a városban, plusz este András szülinapi és házavató bulija lesz egyben. Oda is kéne menni. Mozgalmas napoknak nézünk elébe. Hétvégén meg tanulni is kéne. A végén még jó lesz itt minden.