A mai nap már megint szmogban indult. Visszaállt a rend, Peking felett az eget tejfehér köd borítja, nem látni semmit. Minden a régi. Rengetegen még csak ma jöttek meg. Elképzelni sem tudom, mennyi mindent kell szerencsétleneknek csinálni.

Diákügyintézés a Tengerentúli Diákok Irodája előtt. Balról: Gömbi a napi sprite-tal, Ádám, és Marcus

A legelső jó dolog a mai nap azt volt, hogy 10kor keltünk. Zsuzsi ki volt bukva, eléggé megviseli őt is ez az egész. lementünk, dumáltunk, majd ő és Pauilna (a szobatársa) elmentek kajálni, mi meg átvettük a diákunkat. Ettől a perctől kezdve már mi is igazi BFSU-s diákok vagyunk! Nagy szerencsénkre összetalálkoztunk Ádámmal és Marcusszal, így kicsit meggyorsult az ügyintézés is: Lett Gömbinek telefonja illetve net a szobában (csak diákkal lehet kérni, 60 元 / hó, az első hónapban azonban 100 元) és sikerült kajakártyát is csináltatni a közeli kantinhoz (30 元 kaució, és raktam rá 50元 pénz).

Mai ebéd közbeni sörözés. Én, kezemben a híres yanjing sör. Pekingben az üvegpohár ritka, főleg ez a fura narancssárgát preferálják.

Nagyon éhesek voltunk, hisz kimaradt a mai reggeli, így 3 körül Ádámékat megkérdeztük, hogy merre lehet valami rizses, szilárd kaját enni, már nagyon elegünk volt a leveses izékből, csak tudnak valami jót. Mutattak is egyet, egy – Ádám szerint – szecsuáni (四川) éttermet, amibe bementünk. Ismét ugyanazt játszottuk el, próbáltunk az étlapról valamit összehozni, valamit sikerült is, és kaptunk egy hatalmas tál rizses, babos, csípős paprikás izét.

A legjobb kínai kaja eddig! Bab, sok-sok paprika, rizs.

Megkóstoltuk, és isteni volt. Egy hét után végre Kínában FINOMAT ettem. A többi is ehető, vagy ehetőbb volt, de ez volt az első, amire azt tudom mondani, hogy finom! Teljesen felvillanyozódtunk! Van net, jót ettünk, igazából majdnem minden rendben van. El sem hiszem!

A kínaiak fogalma a csípősségről. Ezt már nem lehetett megenni.

A többiek eltűntek. Egyedül Zsuzsival és Paulával találkoztunk, a többiek szinte teljesen felszívódtak. Mondjuk érthető. Tegnap este mindenki arról számolt be, hogy valami nagyon rossz helyen ettek. Mari kajája állítólag egy tál gilisztára hasonlított mind kinézetre, mind ízre, és a többiek is állítják, ilyen rosszat még nem ettek sehol. Félek, hogy előbb-utóbb én is bele fogok ebbe futni, de hogy mit lehet ellene tenni, azt nem tudom.

Kínában minden kártyás. Jobbról balra: biztosítási kártyám; kaja kártya, amivel a kantinban lehet ebédelni, mert készpénzzel nem lehet fizetni; kínai bankkártya amire majd jön az ösztöndíj; kínai metró kártya, amivel metrózni lehet; szobakártya, amivel a szoba ajtaját lehet kinyitni.

A többiek 6-ra mennek valahova kajálni, de mi nem vagyunk éhesek. Plusz tanulni is kéne. Tegnap is olyanokra jöttem rá, hogy ismerek egy alapvető jelet, de már nem emlékszem a hangsúlyra. Szóval muszáj készülni. Nem akarok valami nagyon gyenge csoportba kerülni. Elvégre tanulni jöttem ide!

A kínai diákigazolványom

Ma amúgy sokat spanoltunk. Összehaverkodtunk az egyik szomszéd koreai sráccal, aki bár 5 évet élt Hong Kongban nálam ezerszer kevesebbet tud kínaiul, összebarátkoztunk még egy török (Ali) és egy olasz sráccal is (Flavio), és egy olasz lánnyal is (Sarah). Alakulnak a dolgok! Na, megyek hajnalig tanulni, holnap 8:30-kor vizsga! Tessék drukkolni!