A tegnapi finom vacsora után egész jól indult a nap. Zuhanyzás, borotválkozás, még a takarítónővel is találkoztam. 10-től órám volt, tegnap későig szótáraztam, gondoltam baj nem lehet, kicsit felkészülök az órára. Kicsit már értettem is, hogy mik ezek a fura mondatok. Ez odáig tartott amíg bementem az órára. Tanárnő most is csengő elhangzásakor bent termett és azonnal kezdte is az órát. Szegény Alinak ez volt az első 汉语课-je, és eléggé intenzív volt. Szerencsére jött egy bulgár lány is, Bo, aki szintén nagyokat pislogott. Mindenki erősen próbálta tartani a fonalat, de azért eléggé durva volt.

A délutáni évnyitó alatt végig sütött a nap. Kilátás az egyik színházteremből.

Már az első óra végén azt éreztem, hogy szétfolyt az agyam. Minden egyes szóhoz még hozzátanultunk vagy 5 másikat, méghozzá a „leghasznosabbakat”. Már tízféleképpen tudom mondani, hogy valaki vegetáriánus, és az összes kínai főzési eljárást ismerem kínaiul, igaz a jelentésükkel vajmi kevésbé vagyok tisztában. Azzal nyugtatom magam, hogy úgysem fog kelleni vizsgára a 闪婚 (shanhun – villámházasság) szó, csak ami a tankönyvben van. A tanárnő elméletileg mindent elmagyaráz kínaiul, de nagyon gyorsan beszél, semmit nem mond el angolul, és nagyon durván nem értem miről van szó. Persze, a lényeget azért valamennyire fogom, de tényleg szigorúan csak a lényeget. Kemény! A többiek közül van akin látszik, hogy érti, csomóan csak bólogatnak, igazából nem tudnám megmondani, hogy állok a csoporton belül. A többi tanár vidám, mosolygós, a miénk pengeszájú és nagyon keményen tartja magát az anyaghoz. Olyan pontos óravázlata lehet, hogy bárki megirigyelné pedagógia szakon, mert pont a csengőre fejezzük be a feladatokat, és kristálytisztán a lecke legvégéig jutunk mindig el. Szinte látszik, hogy ő hol húzta meg ceruzával a vonalat a könyvében, hogy meddig kell eljutni.

Óra után a kantinban ebédeltünk, először a mínusz első emeleten. Egész jó kaja volt, igazi húsdarabokkal és rizzsel. Ebéd után bevásároltam. Kellett pár dolog, amik elfogytak. Az első dolgok: elfogyott a samponom, és a tusfürdőm is a végét járja. Természetesen a közeli 超市发-ban szinten minden nyugati márka megtalálható volt a kínai mellett, így lett 妮维雅 (niweiya – Nivea) tusfürdőm, és 海飞丝 (haifeisi – Head & shoulders) samponom (Később kiderült, hogy eléggé elbíztam magam sampon terén, de erről majd egy másik bejegyzésben.)

海飞丝 - később kiderült, hogy mégsem sampon volt...

Igazából szinte bármilyen nyugati márka kapható, legalábbis a legnagyobbak. Akár italról legyen szó, akár szépségápolásról. Érdekes, hogy így, hogy Head & Shoulders tuti nem találja az ember, sőt, hiába kérdezi meg, biztosan nem fogják érteni. Ha azonban azt mondja az ember, hogy 海飞丝-t akar venni, akkor rögtön van. Hiába van ráírva latin betűkkel is, odáig egyetlen kínai sem jut el, hogy elolvassa azt is, csupán a kínai nevén ismerik.

Még fülhallgatót is vettem, hátha jobb lesz a szkájp tőle, illetve így ha Gömbi zenét hallgat vagy szkájpol, akkor nem zavarjuk a másikat. Amúgy is hasznos valami és 25 元-ért egész jót tudtam venni. Kicsi, lila színű, de teljesen profi, mikrofonos. Rendben van.

A 2 órás kajaszünet után jött a másik kínai órám, szintén 汉语课. Még egy óra kínszenvedés! Kicsivel jobb volt, mert levelet kellett olvasni és megérteni, igaz, időt alig hagyott rá a tanárnő. Még csak a felének a kiszótározásánál jártam amikor közölte, hogy jó, akkor jönnek a kérdések. Kemény itt azért a tanítás!

Szerencsére Zsuzsi figyelmeztetett, hogy 4-től évnyitó van, így oda is mentünk. Már csak azért is, mert Viki (az üzbég lány) is beszélt a diákok részéről. Gyönyörű üzbég népviseletben volt, amit hozott magával. Erna mesélte, hogy tőle meg is kérdezte, hogy ő miért nem hozott népviseletet, és teljesen meglepte a válasz, hogy Ernának nincs olyanja se itt, sem otthon. Nála pont akadt egy aranyos, finom munkával kivert kabát, hozzáillő ünneplő cipővel.

Az évnyitó meglehetősen unalmas volt, ami érthető is, mivel nem értettünk szinte semmit abból, amit egy mikrofonba beszélt egy kínai. Volt viszont egy nagyon ötletes videó arról, hogy milyen jó a Beiwaira járni, és az legalább mindenkinek okozott egy kis vidámságot.

Évnyitó után tudtunk végre kicsit a magyarokkal is találkozni. Kétféle típus alakult ki: az egyik, aki ki sem látszik a tanulnivalóból és vért izzad nap mint nap, míg a másik aki élvezi, de unalmasnak tartja az órákat, és alacsony szintre került. Én az izzadósban vagyok, és a kínais lányok is. Szegény Mári mesélte - akinek ma van a névnapja: itt is boldog névnapot Mári! -, hogy ma a tanára kihívta felelni, és egy szót sem értett, hogy mit kérdeznek tőle. Miután vagy 10 percet toporgott anélkül, hogy bármit is felfogna a dolgokból, leültette és további 10 percig szidta, hogy mennyire nem készült és ez mennyire nem jó. Pedig ő készült, de fizikailag nem érti mit mondanak neki. Teljesen meg tudtam érteni. hasonlókat élek át. Azt mondják, majd megszokom. Bízom benne, hogy igazuk van, és valóban rááll a fülem.

Gömbivel és Alival a Helensben.

A csajok elmentek baozi-t vacsorázni, de Gömbi még nem evett semmit, meg amúgy is kellett egy kis szusszanás, szóval mi végülis a Helensben ettünk egy hamburgert sült krumplival. Kirúgtam ismét a hámból, de ilyenkor muszáj, mert nagyon fájt a fejem és nagyon rosszul éreztem magam, hogy ennyire kemény lesz a suli. Még csak most kezdődött, és csak 8 óránk van egy héten, de ez akkor is emberfeletti teljesítményt követel. Nem baj, holnap csak egy 口语, azt szeretem és jó is, utána egész nap fogok tudni tanulni.

A csalódottságért kárpótolt a szél, ami megint elfújta a szmogot és ma is sütött a nap. Jó néhány napja nem láttam a Napot és most megint jól esett.

A hamburger krumplival kecsöppel, és majonézzel.

Este tanulás közben benyitottak Vikiék, hogy van-e kedvünk UNÓ-zni velük? Persze, itt volt a sok tanulni való, de hát ki tud ellenállni egy ilyen ajánlatnak? Végül éjfélig UNÓztunk. Ismét összeült a társaság, Ali, Gömbi, Viki, Erna meg én és játszottunk párat. Jól esett ismét kikapcsolódni és kicsit kiszabadulni a délelőtti kínai óra kínjai közül.

UNÓzás a 12. emeleti kis társalgóban

Rájöttem, hogy otthon a délelőttök mindig nagyon gyorsan elteltek, és mindig a délután volt az értelmes része a napnak. Azok az órák eredményesen teltek és sokkalta lassabban, mint a délelőttök. Most is ezt látom, csak az a baj, hogy most ami neked délután, az otthon délelőtt. Szembesülnöm kellett a szubjektív időérzékelésemmel. Sok mindenre megtanít Peking. Ezek mindig ilyen kis felfedezések, amik aprók, de sokat tesznek hozzá ahhoz, hogy itt vagyok, hogy rájöjjek dolgokra.

Furcsa, hogy a többiek épp a jogi egyetemen koptatják a padot, mondjuk épp pénzügyi jog szemináriumon, miközben én 8000 kilométerrel arrébb épp vacsorázom. De fordítva is működik: épp az életemért küzdök egy kínai órán, míg ők a másik oldalukra fordulnak. Kicsit félek, hogy nagyon elvesztem a jogon a fonalat, illetve nagyon elszakad a csapatunk azzal, hogy én így egy évvel lemaradok. Remélem nem.

Peking egy állandó számadás. Mit ér meg egy év kínai tanulás és mit nem. Mi az, amiért felad valamit az ember? És mennyit ad fel érte? Mennyit érdemes?