Ismét szeles időre ébredtünk. Így Peking felett ismét kék az ég. Ezek mindig olyan napok, amikor az ember megtanulja értékeli ennek a varázsát. András a minap mutatott két képet Pekingről. Ugyanarról a hídról csinálta, csak egyik képen szmog volt, a másikon pedig nem. A város alig ismerhető fel. Napfényben egy igazi gyönyörű metropolisz, szmogba burkolózva viszont egy elhagyott szocialista romhalmaz. Nagyon sokat dob a napfény a városon.

A kép ugyanarról a hídról készült 2 különböző napon. Teljesen más a város hangulata szmogban és napfényben. Hahn András képe

Ma van Ali szülinapja. Utolért, most lett 25 éves. Mivel ma jó órám volt (口语) így szívesen mentem, bízva benne, hogy nem fogok csalódni. Nem is csalódtam. A tanárnő emlékezett, hogy Alinak ma van szülinapja, ezért mikor bejött akkor a boldog szülinapot című örökbecsű sláger kínai változata ment egész végig szünetben és mindenki kapott egy csokit. Az egész óra jól telt. Értettem miről van szó, minden tiszta volt, kedves volt, aranyos volt, és tanított. Ha már 3x magyarázott el valamit és még akkor sem igazán fogtunk fel, hogy mi van, akkor felírta a táblára angolul. Végig egy nagyon jó, hasznos, és mégis jó hangulatú óra volt. ilyenkor sajnálom, hogy ebből csak 3 van, míg 汉语-ből 5.

Napfényben az egyetem keleti kampuszának ikonikus kapuja

Ebédelni Vikivel mentem, ami nagy élmény volt, már csak azért is, mert még mindig azt a módszert használom, hogy a kantinban rábökök a szimpatikus dolgokra, és abból kérek. Most viszont itt volt Viki, aki profin tud kínaiul, szóval tudott segíteni. Segítsége már csak azért is jól jött, mert épp kinéztem egy kis gusztusos húst, amikor megkérdezte tőlem angolul, hogy biztos vagyok-e benne, hogy kutyahúst akarok enni? Visszakérdeztem, hogy jól hallottam-e, mire mondta, hogy az kutyahús, ő csak szól, de nyugodtan. Így történt, hogy végül NEM ettem kutyát. Helyette maradt valami babos furcsaság, ő meg elcsevegve a konyhás nénivel valami csirkés - tésztás leveses ételt evett.

Ebéd közben mindenképp a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül számoljak be a blogomban a ma reggeli esetről. Tegnap kezdődött a sztori, ugyanis kifogytam a samponból és tusfürdőből. Gömbi épp aludt vagy órája volt, szóval egyedül mentem vásárolni. A magyar mobilomat is otthon hagytam a töltőjén, mert a dupla 汉语 órán kis híján lemerült az erőltetett szótárazástól. Gondoltam, csak elboldogulok, és sikerült sampont és tusfürdőt venni. Sikerült is, legalábbis ma reggelig úgy tűnt. Elmentem zuhanyozni, és épp kenném a sampont a fejemre, amikor kiderült hogy ez nem az, hanem kondicionáló. Bár vagy 30 percet tanakodtam a boltban, mégsem sikerült teljesen kizárnom az sok ismeretlen jel közül az összes kondicionálóra utalót, így továbbra is sampon nélkül vagyok, ellenben kondicionálóm már van bőven.  Vikinek ez a történet annyira tetszett, hogy azóta ezen nevet. Megállás nélkül.

Az egyetem egyik parkja napfényes időben egészen csábító

Délután azért tanultam is picit, de csak tényleg picit, mert este jöttek Aliék, hogy menjünk el vacsorázni, mégiscsak szülinap van. Rájöttem a kolis élet csavarára: bár aranyszabály, hogy nem szabad egyedül maradnod, de ha nem vagy egyedül, akkor nem tudsz tanulni. Vagy valaki bejön és kérdez valamit, vagy valaki el akar menni vacsorázni és az én lelki erőm nem elég ahhoz hogy visszautasítsam. Szóval végül vacsoráztunk. Már kilenc főre bővült a csapat: Gömbi, Erna és én a magyar szekció, Ali és Chalar a török válogatott, Viki, 2 koreai srác (Ali szobatársai, az egyiket Jin-nek hívják, erre már rájöttem) és Ali egy tibeti barátja.

A mai vacsora színhelye és a résztvevők egy csapata

Képtelen vagyok ennyi nevet megjegyezni. Mindenkinek van valami furcsa neve, főleg a koreaiaknak, amiket közel lehetetlen fejben tartani. Órán meg mindenkit a kínai nevén szólítanak. Már most látom, hogy én senkinek a nevét nem fogom tudni egész évben, és mindenkit csak „hé”, meg „te”, -ként fogok hívni. A kínai nevekkel a többieknek is baja van. Bár egymás előtt igyekszünk az eredetit használni, de az órán csak a kínait engedik a tanárok. Szóval még Ali is inkább rám bök, ha a tanár azt kérdezi, hogy ki olvassa fel a következő mondatot, mert azt tudja, hogy Ádám, de azt hogy 亚夫 (Yafu) már nem. (Neki sokkal egyszerűbb mert ő kínaiul is 阿立 (Ali)).

Un és Jin, a két koreai span. Pont ilyen sorrendben.

Ó, és majdnem kimaradt egy mérföldkő. Ahogy lenni szokott és ahogy elvárt Ali és Viki összejöttek. Már Gömbi mesélte, hogy ő tegnap hallotta őket még a folyosón olyan hajnali 3 körül, de ma láttam először, hogy fogják egymás kezét. Mikre nem jó Kína?

A Pár

Végül egy tiszta(bb) kínai étteremben ettünk a szokásos módon. Rendeltünk olyan tízféle ételt, mindezt középre, mindenkinek van egy kistányérja, és a pálcikával mindenki mindenkiéből eszik. Nekem a mai vacsora kicsit fura ízű volt. Teljesen más, mint a többi, de azért finom volt. Csomó ismeretlen dolog volt a tálakon, de volt egy régi ismerős is. A magyar gungbao csirke eredetijét, a 宫保鸡丁-et  most kóstoltam meg először itt. Úgy tudnám jól megfogalmazni, hogy sok köze nincs a Nagykörúton árulthoz. Bár valóban mogyorós, és csirke, teljesen más az ízvilága. Nehéz lenne leírni milyen, de teljesen más. A többi étel úgyszintén. A kedvencem az étlapról a kacsafej (鸭头) volt. A kínaiak egyszerűen imádják. Még a Khívától keletre blogon olvastam, hogy Bedének egyszer nem akarta elvinni a pincér a kacsát, mert a fejét még nem ette még, és az a legjobb része. Elég vadakat megesznek itt a kínaiak. Mondjuk 1,3 milliárd embert etetése közben nem nagyon lehet finnyáskodni.

Mivel sokak szerint mindig kajákról teszek ki képet, ezért itt van most egy tiszta tányérról. Felette pedig egy vacsorához való tasak, benne a még szét nem tört fa evőpálcika, egy nedves törlőkendő, és egy fogpiszkáló. Az ilyen csomagok a legsterilebbek, plusz a fa evőpálcikát evés után kidobják, és nem használják újra.

Ennek a közös tálból evésnek megvan az az előnye, hogy mindenki többfélét kipróbálhat, plusz a végén a számlát egyenlően osztjuk. Valahogy mindig sokkal kedvezőbb lesz az eredmény, és mindenki elégedett, mert mindenki azzal lakik jól, ami bejött neki. Plusz a csoportszellemet is nagyban erősíti, hogy közös tálakból eszünk. Végül pedig így mindenki azt ehet amit akar. Ali és Chalar a muszlim vallása miatt nem ehet sertést, de így sem kell az egész csoportnak mellőznie az amúgy Kínában nagyon kedvelt sertéshúst, hanem lehet rendelni azt is, maximum abból nem esznek. Kitalálták azért ezt a kínaiak. Jól telt a vacsora. Aztán hazasétáltunk, és folytatódott a beszélgetés a folyosón, mint mindig. Egy kis sör, egy kis oreo keksz (a legjobb dolog Kínában a pilóta kekszre hajazó ezer ízben kapható oreo keksz), valamint az én szatmári szilvapálinkám megalapozta a hangulatot. A probléma csak az, hogy holnap elméletileg írunk valamit 汉语课-n a szavakból, és nem nagyon haladt vele még senki, de ez csak Ali és az én problémám. Nem baj, majd holnap korábban kelek és bepótolom ami kimaradt. Este hívott még Kerike, ami nagyon boldoggá tett. Itt kell megemlítenem, hogy az a rengeteg e-mail, üzenet, amit tőletek kapok nagyon sok erőt ad, és nagyon nagy lelkesedést. Sokszor még napokkal később is elolvasom újra őket. És bár időm nincs rájuk válaszolni, igyekszem, és tervbe vannak véve! Minden egyes levél egy újabb lökés a most jelen pillanatban rögösnek kinéző úton. Remélem ti is kitartotok és külditek továbbra is a leveleket!

Csoportkép a vacsorán. Balról jobbra: Ali, Chalar, én, Erna, Gömbi, Un, Jin, tibeti srác, aki el van bújva Viki mögé, Viki

Ali szülinapja jól telt. Az ilyen ünnepek tovább erősítik a szálakat közöttük, és bízom benne, ezek kellően erősek lesznek ahhoz, hogy nehezebb időben is kitartsanak. Mert azt mindenki látja, hogy ilyenek lesznek. De remélhetőleg addigra már mondhatjuk, hogy most már itt is vannak - nem csak otthon - olyanok, akik majd segítenek, akik majd átsegítenek minket ezeken a bajokon.