És elérkezett a vizsga napja! Gömbi egész éjjel rosszul aludt. Éjszaka még próbáltunk néhány jelet átismételni, több-kevesebb sikerrel, de hamar rá kellett jönnünk, nagyon sokat felejtettük a nyáron. Majd csak lesz valahogy. 8:30-ra már ott kellett lenni és kezdődött a vizsga írásbeli fordulója. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mindenkit leültetnek egy számítógép elé. Az adott jelre mindenki megnyomja a 开始 (kaishi - start, kezdeni) gombot és a gép elindít egy 30 perces órát. 30 perc alatt kb. 500 jelet mutat a program, ami alá oda kell írni a pinyint (kínai egységes latin betűs átírását), illetve bejelölni az adott jel hangsúlyait. Ha elkészül az ember, vagy letelik az idő, a program bezárul, és olyan 3 perc várakozás után egy cetlit kap kézhez a vizsgázó, amin szerepel az eredmény, a valószínű csoportbeosztása, és a szóbeli időpontja.

A vizsga, közvetlenül kezdés előtt

Összesen 9 csoport van. Az „A” legkezdőbb csoport, akiknek még alig van köze a kínai nyelvhez, az „I” csoport pedig a szinte anyanyelvi beszélők. A szintek közt pedig ég és föld a különbség! Ebből is látszik, ez nem egy angol nyelv, ahol van 3 csoport, hanem itt tényleg muszáj a diákokat 9 csoportba szétszórni, mert ez a nyelv kicsit bonyolultabban épül fel, mint a nyugatiak.

Mikor Ádámmal beszéltem róla, akkor ő azt mondta, hogy szerinte nekem, aki csak a Konfuciusz Intézetbe jártam 2 évet heti 2x suli után este 6-tól 8-ig a „B” csoport lenne a való. Ő erre a szintre tippelt volna. Én nagyon féltem, hogy az „A”-ba kerülök, azért azt mégsem szerettem volna, hogy ellébecolok fél évet a köszöngetés, bemutatkozás, meg a „hogy vagy?” bűvkörében. A gép osztott-szorzott és legnagyobb meglepetésemre a „C” csoportba osztott.

A meglepetés

A szóbelik még aznap le is zajlottak. Egyenként kellett bemenni, leülni, és különböző feladatokat megcsinálni egy kínai tanárral beszélgetni, stb. Természetesen kínaiak vizsgáztatnak, rövid bemutatkozás, különböző kérdések, olvasási gyakorlat, szövegértés, szavakból mondatok összerakodása és ehhez hasonló feladatokat kell teljesíteni, ebből áll a vizsga. Eredmény majd csak vasárnap este lesz, addig lehet izgulni. Szerintem egész jól sikerült, bár azért félelem volt bennem, és amikor szavakból mondatokat kellett csinálni ott megakadtam, és a tanárnő már ment is volna tovább, amikor mondtam neki, hogy 我要试一试! (Meg akarom próbálni!). Végig nagyon kedves volt, mosolygott, és nagyon figyelt.

Várakozás a szóbelikre és az írásbeli eredményére. Jobbról balra: Mári, Zsuzsi, Laura

A vizsga után a kantinba mentünk. Ez volt az első olyan látogatásunk itt, hogy rendesen együtt ettünk. Meglepően finom és meglepően olcsó volt. Csirke húst ettem rizzsel. Teljesen vállalható nyugati csirke volt. Szegény Gömbi belehúzott a javába! Volt egy itthon szezámmagos csirkének kinéző golyó, amire ő már első közös kantinlátogatásunkkor szemet vetett. Most meg is kóstolta nagy lelkesen. Kiderült, hogy a golyócskák nem csirkehússal vannak töltve, hanem édes babbal. A kínaiak imádják az édes babot, nem számít, hogy mibe, ők mindig raknak mindenbe. Reggelire, desszertekbe, de akár fagyiba is. A fekete szezámos fagyi és a zöld tea fagyi mellett mindig van édes babos vagy vörös babos fagyi is a fagyizókban. Nagyon nem ízlett neki. Megfogadta, hogy soha többé ilyet nem eszik. Nem is csodálom.

Este elhatároztunk a többiekkel, hogy kimegyünk a városba, az éjszakai Szén dombot megnézni. Ez az a hely, ahol reggelente mindenki tájcsizik (nem tudom melyik a helyes magyar írásmódja, így a pinyint fogom használni: taiji (太极)), és állítólag nagyon jól látni az egész várost. Eléggé kaotikusan, de sikerült végül Xidan-ban leszállni a metróról. Itt egy idős néni segített, és igen hamar kiderült, hogy késő van már ahhoz, hogy arra bóklásszunk, a kerteket nagyon korán bezárják, így nagy esélyünk nincs, hogy a Szén dombra feljussunk. Újratervezés, és inkább helyette akkor a környéket néztük meg.

Ebédelünk. Balról jobbra: Gömbi, Ekatyerina, Laura, Erika, Mári, én.

Pekingnek ez a része gyönyörű. Mikor kijövünk az egyetemünk környékéről nekem mindig az az érzésem támad, hogy igazából Peking nagyon szép, csak mi vagyunk rossz helyen. A mi környékünk igazi szegénynegyed. Ezeken a helyeken meg hatalmas plázák vannak, rengeteg ember, terek, forgalmas utak, fényárban úszó sugárutak. Ez a Peking nem is az a Peking ahol mi lakunk. Nálunk minden koszos, büdös, mocskos, itt meg rend van, tisztaság, virágágyások, és leginkább Londonhoz hasonlítanak az ezer fényreklámmal, villódzó fénycsíkokkal tarkított házak.

A fényárban úszó Xidan igazi metropolisz külsőt kölcsönöz Pekingnek.

Végül vacsoráztunk egy utcai árusnál, aztán késő lévén hazamentünk. Este még söröztünk egyet a folyosón Gömbivel és az emeleten lakó haverokkal Sarah, Flavio, Ali, Chalar, társaságában, és sokat beszélgettünk Kínáról és az itteni élményekről. A végén még jól is fogom itt érezni magam. Most úgy tűnik, bármi lehet, bármi megtörténhet. Holnap a Nagy Falra megyünk kirándulni, igazi turista látványosság, plusz az első egyetemi szervezésű kirándulás. Már nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz az összes külföldi diákkal együtt. Holnap ez is kiderül.

Gömbi meghódítja a várost.