Megérkeztem, csomagokat kivarázsoltam. Annak ellenére, hogy be volt fóliázva ultra vastag védelmi réteggel, a bőröndről mégis letörött egy műanyag darabka. Szerencsére nem vészes, de azért durva, hogy még így is letörött. (Ja és kinyílt és kifolyt a samponom is, de ezt csak 2 nappal később tudtam meg.)
Csomagok
A reptérrel alapjáraton nem volt semmi gond. A levegő nagyon fülledt, nagyon párás, melegítőnadrágban, amiben utaztam, percek alatt teljesen leizzadtam. Aztán jöttek az izgalmak. Zsuzsival (egy kínai szakos lány, akivel még az út előtt megbeszéltük, hogy Pekingben találkozunk a reptéren) meg kellett találnunk egymást. Ezt tovább nehezítette, hogy Zsuzsi bár negyed órával előbb érkezett ugyan, de a 3 terminálra, én meg a 2-re. Ezt a kettőt ugyan összeköti busz és metró is, de senki nem tudott erről semmiféle releváns infót adni. Ráadásul szombaton, hajnali 5:30-kor érkeztem. Így a valószínűsége is csökkent annak, hogy sikerült valahogy átjutni. Nagy kínok és egy tucat SMS-sel később, mégis sikerült megtalálnunk egymást. A kapcsolatot nehezítette, hogy nem tudtam felhívni telefonon, pedig direkt ilyen helyzetre volt a kártyámon pénz. Ahogy tárcsáztam a számot, akár +36-tal, akár 00-val, egy nagyon kedves női hang megszólalt: Csingcsung csingcsong csingcsing – majd angolul – Your mobilephone is not working! majd elhallgatott. Így 140 karakterben kellett hát elmondani, hogy hol vagyunk Peking egyik repterén, és tuti jó helyen van-e a másik, és hát ez így eléggé nehézkes volt. Nem baj fél óra rohangászás, és kétségbeesett SMS-ek után megtaláltuk egymást.
kínai buszjegy a reptéren
Váltottunk pénzt, és irány a 4-es számú busz, 16 元-ért, ami bevisz majd minket a legjobb helyre, egy köpésre az egyetemtől. (Taxizni nem mertünk, mint később kiderült nem is baj, itt húztak le mindenkit, főleg ha még látszódott is rajta, hogy külföldi)
Csomagokkal a reptéren, buszjeggyel
Busszal egy órás út volt, ami alatt végignéztük a fehér ködbe burkolózó szocialista felhőkarcolókat, amik valahogy az óbudai lakótelep és egy elhagyott vidámpark furcsa keverékére hasonlítottak.
Buszról a városkép
Ez a Peking nem az a Peking, amiről az útikönyvek szólnak. Ez nem az édes-savanyú csirke hazája, ez nem az a hely, aminek gondoltuk. Persze, ekkor még mindketten boldogok voltunk, nem sejtve, hogy ez nem egy pekingi szegénynegyed, hanem ez a valódi Peking. Még mit sem tudtunk arról, ami még ránk várt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.