2012.09.11. 18:28 亚夫

Minjdárt jön Gömbi!


Egy gyors hír az elejére: Egész nap fúj a szél, ami teljes kifújta a szmogot a  városból! Büszkén jelentem ma Peking felett is kék az ég! Ez a képeken is egész jól látszik! Ritka pillanat, sokáig nem tart!

Már csak egyet kell aludnom egyedül a „szobámban”. Hogy visszasírom a nagy, fényes, budai gyönyörű szobámat! Helyette itt vagyok ebben a lukban. Sokat gondolkoztam, hogy egyedül lenne-e jobb, vagy szobatárssal. nem tudom. Mindkettőnek megvan a maga előnye és a maga hátránya. Pl. ha nincs szobatárs, jobban elférek, úgy talán annyira nem is lenne kicsi a szoba, lenne magánélet, nem kéne máshoz alkalmazkodni, stb. Mint kiderült, ezeket a szobákat mind egyágyasnak tervezték, de aztán megnőtt az ösztöndíjas hallgatók keretszáma, és hirtelen ketten lettek a szobákban. Hátránya is van bőven az egy ágyas szobáknak. Itt van máris a legnagyobb: egyedül maradok a gondolataimmal. Már ma nagyon hiányoztak az otthoniak. Főleg a Kedvesem. Ma estig még kb. jól elvoltam. Aztán valahogy beesteledett, lehűlt az idő, és én már csak arra tudtam gondolni, hogy Vele akarok lenni, hozzá akarok bújni, és soha el nem hagyni őt. Reggel még annyira nem tűnt ijesztőnek az itteni lét, estére megint nagyon félelmetes lett. Folyton Ádám szavai járnak a fejemben: „Peking a világ legjobb helye!”, és ha valakinek, neki igyekszem elhinni.

DSCN0243kicsi.jpg

Peking mint metropolisz

Amúgy ma rendkívül mozgalmas nap volt. 1, reggel reggeliztünk szokás szerint Zsuzsival. Én a kalácsom egy maradékát, ő pedig talán a kekszemet, ami időközben az övé lett már, de nagyon nem bánom, örülök, hogy valamit adhatok azért a sok lelki segítségért, amit adott. Így voltam a szemcseppemmel is. Szegénynek kijött a szemén egy árpa, szóval beáldoztam a szemcseppem. Ennyivel tartozom neki, és jól esett, hogy valamit adhatok, cserébe azért, hogy vele lógok és őt kérek meg mindenre.

DSCN0260kicsi.jpg

Az olimpiai stadion és környezete

Reggeli után elmentünk megtudni, hogy mi az igazság a kolival kapcsolatban. Ugye befizetteték a 400 元 szobakaukciót (most is beleborzongok: 400 元 ezért a lukért) plusz kellett fizetni 100-at, mert nem tudták, hogy az ösztöndíj fizeti-e a szállást. Szerintük 2x 30 元 az 100, így ennyit kellett ott helyben adni. Mi meg örültünk, hogy van fedél a fejünk felett (még nem is láttuk a szobát) és kifizettük. Átmentünk a másik kampuszra, egyenesen a nagyfőnökasszony irodájába, ahol Zsuzsi elmondta mi van, én meg bemondtam a szobaszámom (hatalmas teljesítmény volt tőlem). Azért reggeli zuhanyzóba menet már volt alkalmam gyakorolni. Ugyanis bár a szobaszerződésem tartalmazza, kuka még sincs a szobában. (Mondjuk nem is értem, hova férne be). Ahogy Ádám tanácsolta, nem törődtem vele, hogy érti-e vagy sem én elmondtam. 你好!我有一个问题,我的房间没有垃圾箱! (Van egy problémám, hogy nincs szemetes a szobámban). Erre ő nézett, majd valamit gyorsan kérdezett. Én megismételtem a mondatomat, ő is az övét, majd néztünk egymásra 2 percig némán, ezután közöltem vele, hogy itt lakom, és ez meg ez a szobaszámom. Ő is mondott valamit, majd azt hogy 好, ezt úgy értelmeztem, hogy érti, mit akarok, és így elköszöntem, és elmentem. Megjegyzem: azóta sincs szemetes, de ezt simán csak a kínaiak kínaiságára írom, egyáltalán nem biztos, hogy a kommunikációval volt a baj. Majd holnap ismét nekifutok.

DSCN0258kicsi.jpg

Csoportkép a Madárfészek Stadionnál

Balról: László, én Mári

Visszatérve a nagyfőnökasszony irodájába a nagyfőnökasszony közölte, hogy persze, hogy benne van a kollégiumi szoba az ösztöndíjba, és nyugodtan mondjuk meg ezt a recepción. Mire mi ismét okulva Ádámtól („Az információáramlás a kínaiaknál nem működik”), megkértük, hogy hívja már fel nekünk a recepciót. Ő felhívta, és 10 perc alatt úgy elhordta őket mindennek ott előttünk, hogy mikor visszajöttünk a koliba, a recepciósok behúzott nyakkal ültek, és kérés nélkül visszaadták a 100 元-ünk. Ádámék nagyon rendesek voltak most is, alig telt el egy kis idő (épp ajándékot vittünk a nagyfőnökasszonynak, kifejezve hálánkat a segítségért), amikor megkaptam az első igazi sms-em a kínai telómra Ádámtól, hogy nincs-e kedvem vele reggelizni? Persze, hogy igent mondtam, de hogy Zsuzsi se maradjon egyedül, őt is elhívtam Ádám beleegyezésével. Szóval Old Bikes lett belőle, ami egy egyetemhez nagyon közellévő hely. Igazi angol pub-ra hasonlít, európai kajákkal, viszont hasonló árakon is. Egy omlett 23 元 ha jól emlékszem, ami még itthon sem olcsó, 800 forintért. Lehet menni az itteni menzára, 5元-ért halálra zabálhatod magad, csak aztán az 10 percig marad meg benned, plusz fogalmad sincs mit eszel. Szóval ezeken a lehetőségeken rágódni kell még. Reggeli után irány megmutatni Zsuzsinak a helyeket, amiket Ádám tegnap mutatott. Szinte mindent megtaláltunk így vagy úgy, a végén lassan kiismerjük magunkat. Ezt jól mutatja, hogy míg az első nap 10元-ért vettünk 10 liter vizet (Nestlé ivóvíz – a csapvíz ugyanis nem alkalmas ivásra), addig ma már 8.5 元-ért vettük a második 5 literest és ebben a csoda 超市-ben, amit Ádám mutatott (chaoshi – bolt, áruház, szupermarket) ez már csak 7.5 lett volna. Nem baj. Így is vettem szappantartót 1.5-ért, és hozzá szappant, aminek a borítóján Jackie Chan áll boldogan, 2 元-ért. Az ebédem már sokkal merészebb volt, mint a korábbiak: vettem egy hatalmas körtét és egy banánt, s azokat ettem meg. A körte íztelen volt, a banán meg pont olyan, mint az otthoni. Valószínűleg import afrikai banán lehetett. De finom volt. Izgalmas a gyümölcsvásárlás, mert a mennyiség kínai mértékegységben van kiírva 斤 ( jin). Ez pont fél kiló. A mérlegek azonban kilókat mérnek már (公斤), így a kiírt árak mindig fél kilóra vonatkoznak. A banán 斤-je így itt 2.9 volt, de a matrica szerint 5.8, mert ez már kilóban mért.

DSCN0269kicsi.jpg

Madárfészek Stadion

A nagy ebéd után megint felfedeztük Pekinget. Máriával (egy szintén kínai minor szakos lánnyal, aki szintén itt tanul, és ma ismerkedtünk meg), elindultunk a magyar nagykövetségre, hogy jelezzük, itt vagyunk, leadjunk egy fénymásolat útlevelet, cserébe ők meg ugye jelentik a hatóságoknak, hogy ha a koli összedől a nyomor súlya alatt, akkor a romok alatt vannak magyarok is. Mária a 白楼-ban lakik (bailou - Fehér épület). Bár András óva intett tőle, most egész jól néz ki. Van zuhanyrózsa, méghozzá mozdítható, sokkal nagyobb, és világosabb a szobája. Hátrány, hogy nincs szekrénye, vagyis csak minimális van, és állítólag csótányok is laknak ott. Nálunk nekik fizikailag nincs helyük, ezért tuti nincsenek. Persze van egy nagyobb hátránya is a 白楼-nak. 15 perc sétára van a másik kampusztól, ami most kellemes séta, de novemberben valószínűleg kínkeserves túra lesz. Itt nekünk csupán másfél perc az az épület, ahol az óráink lesznek, így az nem olyan megerőltető, mint nekik.

DSCN0246kicsi.jpg

A magyar nagykövetség korántsem szép épülete a diplomáciai negyedben

Elmentünk tehát ma a magyar nagykövetségre. Ez már csak azért is volt jó, mert metróztunk, ami Pekingben nagyon jó. A metró érdekes, tiszta, gyors, igaz, tele van reklámmal és a jellegzetes pekingi szag is ott van, tömeg és minden, de attól még szeretem. A nagykövetség jó egy óra útra volt, de nem bántuk. Igazából kifejezetten jól esett itt lenni. Ez Peking egy olyan részén van, ahova a turistákat is vihetik. Hosszú sugárút, 8 sávos autóutak, tisztaság, csillogás, és rengeteg felhőkarcoló. De ezek már nem a bohócmintás, kívülről csempézett társaikra hasonlítanak, hanem új, szép, elegáns épületek. Ez Peking egy szép arca. A nagykövetség után megnéztük az olimpiai részt, a Madárfészek Stadiont, meg ami ott van. Ez is egy lenyűgöző szelete a városnak, külön épült rá egy metróvonal is. Kifejezetten idilli kép volt. Mária, Zsuzsi, László (a kínai magyaros, akit viszünk mindenhova, mert annyira nem vagyunk bátrak, hogy egyedül kolbászoljunk Pekingben) és én ültünk egy padon, néztük a Madárfészek Stadiont, és hátul ment le a Nap a felhőkarcolók között.

DSCN0272kicsi.jpg

Idilli pillanat- Balról: Mári, László, Zsuzsi (háta)

Este úgy terveztem, hogy elmegyek a Helens-be kajálni. Ott van internet, méghozzá olyan, ami nincs korlátozva. Mind facebook mind youtube van ott, és még hirdetik is. Persze, jó kérdés hogy így meddig maradhat ez a lehetőség meg. Gondoltam itt majd beszélhetek a Kedvesemmel. Este már nagyon hiányzott, de erről már írtam. A lányok viszont nem akartak odamenni (valószínűleg pénzügyi dolgok miatt), szóval egyedül maradtam. Egyedül a gondolattal, hogy én most a párommal akarok lenni, hogy mellé bújni, hogy ott lenni. Éreztem, hogy ha a koliba maradok, akkor annak csak rossz vége lesz. Szóval elővettem a fényképét, bőgtem egy sort, majd írtam sms-t Ádámnak, hogy nincs-e kedve együtt vacsorázni velem a Helensbe? Rögtön felhívott (eszméletlen rendes volt), hogy ők már Marcus-szal egy koreai étteremben vannak, de ha netezni akarok, akkor menjek át másfél óra múlva, addigra hazaérnek, és netezzek tőlük. Plusz jóság, hogy amint hazaértek, valóban írtak, hogy mehetek. Addig is kell valamit csinálni, a mélabú nem lehet opció, mert a végén tényleg összepakolok, és holnap reggel Gömbinek már csak egy pacsit adok a reptéren: Ő száll le, én meg fel. Szóval felhívtam Zsuzsiékat, akik 包子-t (baozi – kínai gőzgombóc sokféle töltelékkel) akartak enni, hogy csatlakozhatok-e. mondták, hogy persze, így elmentem velük egy nagyon kis koszos standra, ahol ettem 2 baozi-t. Az eladó bár mondta, hogy padlizsános és zöldséges amit ad, ehhez képest babpüréset, és valami csípőseset sikerült kapnom, de nem volt baj, így is jó volt. Remélem éjszaka nem lesz semmi baj. (Ádám szerint nem lehet, a baozi jó ételnek számít, és a gőz fertőtlenítette). Egy kis összehasonlítás: a 2db baozi 1.8 元 volt és egészen jól is laktam. Ez azt jelenti, hogy lehet 63 forintból is enni, csak nem olyat, mint amit megszokott az ember és nem is olyan jót. Az estéből egy órát Ádáméknál töltöttem, így tudtam picit netezni, beszélni Misivel, írni neki mailt, válaszolgattam mindenkinek. Most este meg felhívott apa. Annyira örülök nekik. Annyira jó érzés, hogy segíteni akarnak, hogy pénzt és energiát nem kímélve próbálnak életet lehelni belém, hogy halálra aggódják magukat miattam. Már lelkiismeret-furdalásom is van emiatt. Kerike is felhívott. Teljesen odavagyok. Jó tudni, hogy sokan szeretnek, még több ezer kilométerről is.

Ádám ma azt mondta, hogy eszembe ne jusson télen itt maradni, mert meg fogok fagyni, plusz állítólag alig valaki marad. Szóval nagyon úgy néz ki, hogy a félév végén hazamehetek másfél hónapra de a Karácsony valószínűleg itt lesz, mert csak január közepén ér véget a félév, de pontosat majd csak a beiratkozáskor tudnak mondani. Remélem haza tudok menni. El nem tudom képzelni, hogy 1 évet folyamatosan lehúzzak itt. Most arra koncentrálok, hogy ez a hét meglegyen. Még csak hétfő, és még nagyon sok van a hétből. Dolgozom az ügyön!

Szeretek mindenkit és nagyon-nagyon hálás vagyok, azért a sok-sok mindenért, ami kapok. Tényleg el kell menni, hogy az ember rájöjjön, mik az értékek, mi minek számít! Most még rendet rakok. Holnap jön Gömbi, és fut a szoba mindhárom négyzetmétere. El sem tudom képzelni, hogy fogunk itt elélni ketten. Remélem valóban türelmes lesz velem, mert nem lesz könnyű velem. Hisztik, és mélypontok lesznek. De ha elnézi, cserébe én is, ha csomószor hajnali háromkor részegen próbál majd felmászni a pogácsaszaggató deszka keménységű felső ágyra.

1 komment

Címkék: első napok kultursokk Zsuzsi Ádám Mári Gömbi Honvágy


A bejegyzés trackback címe:

https://pekingfelettazeg.blog.hu/api/trackback/id/tr584770221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonardovics 2012.09.11. 20:59:53

Drága Ádám Fiúnk! Lenyűgözően szubjektív módon írod le az érzéseidet, olyan, mint egy novella, amelynek a folytatását kíváncsian várjuk. Tökéletesen megértjük az érzéseidet, és azt a küzdelmet, amit a valóság és a lelkedben folyó érzelmek generálnak. Ennek ellenére biztosak vagyunk abban, hogy Te képes vagy minden problémát megoldani és ebből a kalandból sikeresen jössz ki. Apa megkérdezte az Oraculumot, aki teljes sikert jósol számodra. Eddig, amit mondott Apának, mindig bejött. Nagyon szeretünk: Anya és Apa.